Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-28 / 26. szám
208. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 26 szám. megyei felső egyházmegye gyámintézele dr. báró Prónay Györgyöt és Prőhle Sándor alesperest választotta elnökeivé. — Lelkészszentelés. D- Kapi Béla püspök június 21-én a győri templomban felszentelte Békés József, Fonyó Ádám, Molnár Gyula, Schmidéliusz Ernő, Spiegel Schmiedt Frigyes, Zámolyi ' Gyula, Kovács Lajos, Kunoss Jenő végzett dunántúli teológusokat. — Halálozás. Ottlik Gézáné szül- Balogh Ilona hosszú szenvedés után elhunyt. Eltávozása az Országos Luther Szövetség elnökének, Dr. Bencs Zoltánnak családi otthonát érinti a legközelebbről, mert az elhunytban Bencs Zoltánná édesanyját gyászolja,. — Áthelyezések. Oláh Károly csepeli hitoktatólelkész állásáról való lemondása következtében D. Raffay Sándor püspök a csepeli fiókegyház szervező adminisztrátorává Váradi Lajos 'eddigi fasori, és pesterzsébeti önálló hitoktatóvá Mórocz Sándor eddigi fasori s. lelkészeket rendelte ki- A fasori lelkészi körbe segédlelkészül Dezséry László és Kemény Péter most felszentelt segédlelkészeket küldötte. — Tanári- és tanítói választások. A budapesti testvéregyházak a fasori gimnáziumhoz három tanári és a Deák-téri elemihez két tanítói állásra hirdettek pályázatot. A választások június 29-én lesznek— Hatvan. Junius 14-én jól sikerült műsoros előadást rendeztek a belmissziói egyesületek, amelyen Szántó Róbert kelenföldi lelkész tartott értékes előadást, H. Láng Lívia hegedütanárnő és Gyurka Lolly zeneszámokkal, Fekete Éva, Tárnái Tibor és Oravecz Margit szavalatokkal, Ferik Ica, Piska Magda, Ferik Erzsébet és Regős János jelenettel szerepeltek. A tiszta bevételt a gyülekezeti szoba és a lelkészlakás építésére fordítják. — Egyházmegyei gyűlések A győri egyházmegye június 29-én, Győrött, a kemenesaljai egyházmegye egyházmegye június 30-án Celldömölkön, a veszprémi egyházmegye július 9-én Veszprémben tartja rendes évi közgyűlését. — A győri királyi ítélőtábla új elnöke dr. Du- kovits Vilmos, a győri egyházközség tiszteletbeli felügyelője lett. — A celldömölki Ev. Ifjúsági Egyesület június hó 7-én szépen sikerült szeretet-ünnepélyt tartott. — A budapesti evangélikus gimnázium 'Ifjúsági Gyámintézete az elmúlt tanévben a tanulóktól 606.49 P-t gyűjtött. A bevétel egynegyedét 160 P-)re kikerekítve az Egyetemes Gusztáv Adolf Gyámintézetnek adta át. A tanulók segélyezésére 273-28 P-t fordított. Az Egyetemes Gyámintézet jubileumi ünnepélyén egy díszes Bibliát ajánlott fel. Megszállott területre 10 Luther-Naptárt juttatott. A p’eceli, hatvani, diósgyörvasgyári templomra, Gáncs Aladár síremlékére, a tahii ev. középiskolás konferenciára, a szegedi Egyetemi Luther Otthonnak 10—10, a Hatvan- gyöngyösi missziói körnek, lelkészjelöltek cserkésztiszti kiképzésére 20—20, a budapesti Protestáns Árvaháznak 30, a pesti ifjúsági templomra 40, a csurgói templomra 100 P-t adományozott. — Nyaralás A Fébé Evangélikus Diakonissza Nöegylet Budapest-Hüvösvölgyben, I., Hidegkúti-út Pébé Evangélikus Diakonissza Anyaházi Nyomda, 123/a szám alatt pensiót tart fenn, amely a 83-as villamos végállomásától a város felé 2—3 percnyire, gyönyörű, egészséges, csendes helyen, bent az erdőben fekszik, és testi s lelki üdülésre kiválóan alkalmas. A pensiót a diakonissza intézet orvosa vezeti. — Leányinternátus Budapesten. Az ev- egyház felügyelete alatt álló Fébé Ev. Diakonissza Nőegylet hat éve fennálló' s egyre bővülő, a főváros központjában, a tudományegyetemi s a klinikák közvetlen közelében fekvő leányinternátusa (VIII., József-utca 4, az ev. egyetemes egyház épüléte), ahonnan különféle középiskolák is könnyen megközelíthetők, külön középiskolai növendékeknek (a Deák-téri ev. leány- gimnázium és egyéb intézetek növendékeinek) és külön főiskolai hallgatóknak meleg, családi otthont és meg’bízható ev. keresztyén nevelést nyújt. Az internátus diakonissza vezetése és diakonissza orvos felügyelete alatt áll. Egy tanárnő korrepetál a növendékekkel. Német nyelvtanítás ingyen- Modern nvelvek és zongoratanulás lehetséges. Állandó felügyelet. Kíséret iskolába, templomba, sétára- Az ellátás kifogástalan. Minthogy az intézmény tisztán karitatív jellegű és célja segélynyújtás a vidéki szülőknek gyermekeik taníttatásában és neveltetésében, az ellátási díj a mai nehéz időkben is mérsékelt: ev. és ref- növendékeknek havi 70.— P., másvallásuaknak havi 90.— P- Indokolt esetben némi kedvezmény. Jelentkezések az internátus vezetőségéhez (Budapest, I., Hidegkúti-út 123/a- Tel.: 645—73) intézendők. — Az egyesület az internátus- sal kapcsolatban Otthont (Hospiz) iá tart fenn átutazók részére. HOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETEK JÓLÉTI EGYESÜLETÉT?! Evangélikus ember családjáról a »Jóléti Egyesület« útján gondoskodik. Egyházi érdek is a »Jóléti Egyesület« felkarolása. Hívja fel mindenki^ a hittestvérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. A Jóléti Egye* sülét mindenfajta biztosítást felvesz, különösen temetkezési és gyermekbiztosításokat. A Jóléti Egyesület 1936. évi programnija: gondoskodás a gyermekről! — Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., Hajó-utca 8—10. (Evangélikus bérház). Telefon: 863-32, valamint a kerületi fiókok: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Győr, Szombathely. Minden egyházközségben megbízottai vannak az egyesületnek. SZLEZÁK LÁSZLÓ Magyarország aranykoszorús mestere harang- és ércöntöde, harang felszerelés- és haranglábgyár, Budapest, VI., Petneházy-utca 78. szám. 8 aranyéremmel és 4 díszoklevéllel kitüntetve! Az ezidei Könyvnap legkiválóbb termése; Njjírő József: UZ BENCE. A székely havasokban lejátszódó regény. Könyvnapi ára P. 3-10v könyvnap után P. 4.80 SCHOLTZ Testvérek könyvkereskedése Budapest IX., Ferenc-körút 19—21Nálurik már kevés pénzért vehet arany ékszert, ezüst tárgyakat és pontos órát. Jöjjön választani. SZIGETI NÁNDOR és FIA ékszerész, Budapest, IV., Kecskeméti-utca 9 szám. Alapítva: 1867. Budapest, VIÍ., Damjanich-u. 28-b. — F.: Farkas L.