Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-21 / 25. szám
198. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 24. szám lemény során sehol sem láttam vagy hallottam a kérdésnek határozott pontosan körvonalazott adatait, hanem csak mindig általánosságban való elvi vitatkozást. Épp azért, hogy a kérdés helyes megvilágításba helyeztessék és az érdeklődők tisztában legyenek annak lényegével és tartalmával, a következő közleményekben sorra veszem a fent adott három fogalom fejlődését, jelenlegi hatályosságát. Ezek ismerete azután önként adja a megoldást, van-e, lehet-e sző hierarchiáról s főleg: van-e szükség annak alkotmányi szabályozására. drbv. Üzenet a kecskeméti Katholikusok Lapja Szerkesztőségének. Korunkat jellemző tünet az, hogy a heti és havi lapok száma légió. Azok, akik szeretik az újságot s hitelt is adnak annak, ami a betűkön keresztül megjelenik, ma teljes bizonytalanságban élnek. Egyfelől azért, mert eleve le kell, hogy mondjanak arról a reményről, hogy minden közérdekűnek látszó újságot átolvassanak, másfelől pedig azért, mert sok újság ad olyan közleményeket, amelyek az igazságtól kissé eltávolodnak. Kapjuk 1936. május 3-iki számában olvastam egy cikket, amelynek ez a címe: »Alázatosan kérjük az Egyházba való visszavételünket«, s elszomorodtam a cikk tartalmán. A cikkben közölt adatok helyesen a következőképen javítandók: Dr. Thieme Károly leip- zigi (azaz lipcsei) egyetemi tanár nem írhatta a közölt levelet, egyszerűen azért nem1, mert már 1932. novemberében meghalt s az idézett levél pedig a római püspökhöz 1933. októberében küldetett el. Megírhatom, hogy van még egy másik Thieme Károly, de ez nem egyetemi teológiai tanár, hanem egy főiskolán ad elő pedagógiát. Nem működött, mint evangélikus lelkész sohasem, s lelkészek nevében soha nem is nyilatkozhatott. De van neki a levélen kívül, egy nyilatkozata, amelyben azt mondja: »Hogy több száz német evangélikus lelkész védelmet és felvételt kért volna XI. Piustól, erről nem tudok«. Tehát a 600-as szám tiszta kitalálás. XI. Pius igen tartózkodó magatartást tanúsított a katolikus sajtó által 1934. április havában megjelent s e kérdést feszegető hírekkel szemben, egyszerűen azért, mert az össizes külföldi és hazai politikai és egyházi lapok ezt a csúnya hírlapi kacsát igyekeztek a lehető leggyorsabban agyonhallgatni. A cikk végén azt olvasom: hisszük, hog> ahol még van ennyi készség és jóakarat, »alázatosan kérni újrafelvételüket az Egyházba«, ott szívesen munkálkodik az Ur kegyelme s megvilágító ereje és megmutatja az őszintén jószándékú embereknek az útat az ősi hajlék, az Egyház felé. Ezt a mondatot igaznak fogadom el, hiszen abban az évben Németországban 323.000 lélek tért be Egyházunkba. Megemlíthetjük Ausztriát is, ahol a következő évben több, mint 30.000 lélek tért át hozzánk. Nagy baj az, ha a szerkesztő ur|ak nem rendelkeznek elegendő lap töltelékkel s kény teliének elmúlt események után kutatni, s azok aktualitását kihangsúlyozni. Ha sok időnk volna, s nem akarnék olvasóinkat idegesíteni, mi is írnánk arról a római hitű Schmiedt püspc :ről, aki néhány évvel ezelőtt elküldetett Svédországba, mint hitterjesztő s haza kellett gyorsan hívni, mert pap létére házassági Ígéretet tett egy evangélikus ápolónőnek, s írhatnánk a franciaországi roueni érsek elmozdításának kérdéséről is, de nem akarjuk a felekezetközi békés helyzetet(?) nyugtalanítani. Ne vegye rossz néven a Katolikusok Lapjának szerkesztősége, hogy ezt a rendkívül aktuális és igaz cikküket figyelemre méltattuk. Valaki Kecskeméten ragadott meg egy követ s dobta az evangélium felé.- Azt, amit mi megírtunk, ne nézzék kődobásnak. G. L. Evangélikus könyvkiadás. Az »Evangélikus Élet« f. évi évi 21. számában — f—nek »Nihil obstat?« és e lap 22. számában Hamvas Józsefnek »Evangélikus könyvkiadás« című cikkét érdeklődéssel olvastam, legyen szabad ezekután e kérdéshez, mint szakembernek gyakorlati szempontból hozzászólni. Elsősorban is ki kell jelentenem, hogy egy evangélikus könyvkiadóvállalat megteremtését vagy a meglévők egyikének kiépítését és fejlesztését — bár túlzott reményeket én sem fűzök hozzá — egyházi, nemzeti és irodalmi szempontból szükségesnek, sőt megvalósíthatónak tartom. Evangélikus szerzőink eddig nagyobbára maguk adták ki irodalmi termékeiket, azok hozzáférhetősége számos akadályba ütközött és legtöbb esetben evangélikus olvasóközönségünk részére elvesztek és elvesztek azok a pénzösszegek is, melyeket e könyvek előállítása felemésztett. A könyvek kiadását és terjesztésiét tehát oly szervezetre kell bízni, amely módját találja annak, hogy a jó könyv vevőre akadjon. Mert könyvet nem vesznek, de eladni azért lehet. Természetese^ gondoskodni kell arról is, hogy a kiadandó könyvek értékesek legyenek és addig, míg a vállalat megerősödik, elsősorban oly könyveknek kiadásáról kellene gondoskodni, amelyeknek témájuk, feldolgozásuk, irályuk nagvobb- számú olvasótábort érdekel. Ha a vállalat megerősödik, vállalkozhat arra is, hogy abszolút tudományos, az evangélikus társadalomnak csak egy kisebb részét érdeklő munkákat is kiadjon. A Luther Társaság volna hivatva aura,
