Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-01-12 / 2. szám
2. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 13. oldal ták nem lesznek benne. Egyrészt azért, hogy a könyvet ne drágítsa, másrészt azért, mert a hívek javarészénél a kotta szerint való éneklés ismeretlen és végül azért, mert a szerkesztő bizottság az egy-egy dallamra alkalmazható »eredeti« és variáns dallamok közül nem akart egyet sem felvenni, úgy gondolván, hogy az ének-dallamok egységesítése kívül áll ennek a munkának a keretein és annak esetleges bekövetkezése a már kinyomatott kottákat részben használhatatlanná tenné. D. Raffay Sándor püspökünk idevonatkozó véleményét azonban a bizottság elfogadta és tekintetbe véve azt, hogy az elemi iskolai, kottából való énektanítás meglepően szép eredményt mutat, a jö- vö nemzedékekre való tekintettel elhatározta a kották felvételét az új énekeskönyvbe. Most már ennek technikailag két módja kínálkozik. Az egyik az, hogy minden dallamot az eredeti szöveg tőié kottázzunk, az 1. verset a kották ala szedve. Ennek a megoldásnak gyakorlati nagy iiátránya az, hogy, ha például a könyv végén lévő szöveget egy elöl lévő dallamra kell énekelni, (különösen akkor, ha az kevésbbé ismert), akkor a hívek folytonosan előre és hátra fordítják a könyv lapjait, ami több szempontból kifogásolható. Mi úgy véltük a dolgot legjobban megoldani, hogy a kb. 960 szöveg 250 dallamát egy külön kotta-mellékletben csatolnánk a könyvhöz, amelyből azután a szöveghez illesztve, kényelmesen énekelhet minden kottaismerő hívő. Ez azonban még csak részletkérdés. A födolog a dallamok megállapítása. Megbízatásom folytán, én az énekeskönyv dallamait sorrendben lemásolom a Kapi, a Chován és a Nagy-féle korálkönyvek alapján. Amint ez a munka be lesz fejezve, a dallamok az énekügyi bizottság elé jutnak, ahol a bizottság tagjainak módjában lesz a dallamokat felülvizsgálni, azokat korrigálni. Az így jóváhagyott dallamok, — amelyek most már véglegesen egységeseknek tekinthetők lesznek — kerülnek bele az új énekeskönyvbe, vagy a szöveg közé, vagy mint külön melléklet. Az így megállapított dallamok alapján azután megtörténhetik az egységes korálkönyv megszerkesztése is. Röviden ennyiben óhajtottam a cikkben felvetett kérdésekre válaszolni és ezzel, azt hiszem, megnyugtató választ adni. Meg kell azután jegyeznem azt, hogy a mi alföldi viszonylatunkban sem az énekszövegek, sem a dallamok száma nem sok. Szarvason például egy éven át csaknem végigénekeljük a Tranosciust, amelynek kb. 1140 szövege és 400 dallama van. Az elemi iskolások 6 év alatt 200 előírt és 50—60 soronkívüli új dallamot tanulnak meg. Érthető tehát, hogy az ilyen éneklő gyülekezetek többet kívánnak magyar nyelvben is, — amelyet mindjobban megkedvelnek, — mint amennyit egy kis (300 szövegű, 50—60 daliamé) meglévő magyar könyv nyújthat. Úgy olvastam ki a cikkből, hogy a ritmikus éneklés hiányának és egyéb énekügyi bajoknak a »dilettáns« muzsikusok, azaz az okleveles kántorok vagyunk az okai. Tudtommal az egyet, énekügyi bizottságnál magasabb egyházi fórumunk nincs. Ennek égisze alatt jelent meg a Kapi-féle korálkönyv, amelyet sokan annyira kifogásolnak. Már pedig abban a bizottságban kántor alig volt, de volt ott zenetanár és más zeneértö. A kántoroknak semmi közük sem volt a korálkönyv megszerkesztéséhez, igy tehát ök nem okai annak, ha ebben a korál- könyvben hibák is vannak. Ami a kántorok általános tudását illeti, beismerem, hogy a többség dilettánsnak nevezhető. Azonban, akinek sok adatott, attól sokat követelhetnek. Egy zeneakadémiát végzett orgonistától méltán elvárhatjuk úgy technikában, mint elméleti tudásban azt, amit egy szerény, képezdét végzett amatör or- onistától meg nem követelhetünk. Itt már nem a ántorok a hibásak, mert nagyon sok közülük szíves örömesf adná át helyét egy hivatott művésznek, ámde nem tehetik, mert amikor a soros hét rájuk következik, — orgonálniok kell. Ha az egyházak a lelkészi álláshoz hasonlóan külön orgonista állásokat szerveznek és azokra or- gonamüvészi oklevélnél alacsonyabb képesítésű egyént nem alkalmazhatnak, — akkor talání ?) sikerülni fog a ma még szerteágazó véleményeket egységesíteni, a ritmikus éneklést bevezetni és az öseredeti koráldallamokat visszaállítani. Mindaddig, amíg ez meg nem lesz, bántó reánk nézve, mert önhibánkon kívül történik, annak hang- súlyozása, hogy »a tanítóképzők csak okleveles dilettánsokat bocsátanak ki«. Mert még mindig vannak többen közülünk, akik szorgalmasan zongoráznak, gyakorolnak, tanulnak és nehezen összegyűjtött pénzükön vizsgázni mennek., hogy többet tudjanak Nem egy ilyen »dilettánst« ismerek személyesen, aki művészi oklevelet szerzett azóta. Tény, hogy a kántorok zöme nem ily irányban halad, ámde a kántorok lekicsinylésével a hibákat reparálni nem lehet. Tessék a kántorképzést megszigorítani és azután a kántori oklevél nélküli tanítókat ne kötelezzék sehol orgonálásra. Befejezésül megállapítom, hogy csak szeretetteljes eszmecserékkel és csakis a szeretet és a megértés hangján szólva munkálhatjuk igazán egyházunk énekügyét. Borgulya Endre■ Idegen szemek a portánkon. Amióta az évek óta munkába és harcba állt »Actio Catholica«, mint a kát. népszövetség utóda azt vizsgálja, hol, merre van ebben az országban hely, ahol neki még őrállója nincs: kipontozza a térképet és szorgosan forgatja a statisztikát. Újabban, mint az Evangélikus Élet megírta: a vegyes felekezetű községekben nemcsak a lelki, hanem a vagyoni megoszlására, a helyiségek igénybevehetőségének tanulmányozására is súlyt helyez. Tagadhatatlan az, hogy a nyílt terepszemle után csakis a jól előkészíteti hódítás következhetik be. A kémlelő fél nem karddal, hanem selyem köntösben jelenik meg. Hangja ideig- óráig idegen, de mihelyt Ígéretekkel fűszerezi, a kiszemelt, szórványbeli, vegyes házasságban élő, vagy közömbös hittestvérünknél a lélek készsége gyakran megerőtlenedik és az egykor hűséget fogadott gyermek sebet ül egyházán. . ' i Nagyok ezek a sebek, csoda, hogy az evangélikus egyház már teljesen el nem gyöngült tőlük. Ezeket a látható sebeket idejében meg kell gyógyítani. Odaát éberen figyelnek minden megmozdulásra. Számon tartanak minden népmozgalmi adatot, meglátnak minden rést, ahová nem tették még be lábukat, de nem késlekednek behatolni, hogy, mint az egyedül üdvözítő és többségi egyháznak jóakaró orvosai jelentkezzenek mások lelki portáján. Mi hol nagy, hol kicsi problémáinkkal teljesen ei vagyunk foglalva. Évr.ől-évre, szinte kötetre menő jegyzőkönyvi pontokat és rendeleteket termelünk s amíg csak valamit is megvalósítunk azokból, addig mások szétnéznek híveink között és ismerve sebeinket: ott járnak közöttünk s mivel mi halogattuk gyógyu
