Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-05-03 / 18. szám
140. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 18. szám zöfct túlságosan könnyűeknek találtatnak, sőt méltatlanoknak, mert nem előmozdítói a mai sokirányú egyházi életnek, hanem hátráltatói annak. Egyházunk új élet után vágyódik és ennek az örvendetes jelei mutatkozni kezdenek, s ennek az új szellemnek az egyház hivatalos munkásgárdáján, a presbitériumon kell nyugodnia. Éhez megújult lelkű, buzgó, hit után vágyakozó, imádkozó, templomlátogató, úrvacsorával élő komoly presbiterek kellenek. Szerettem volna beírni ide azt, hogy megtért presbiterek kellenek, de úgy vélem, bár tévedni szeretnék, mai egyházi életünk még nem bírná el ezt a követelményt. Hisszük, nemsokára ezt is elérjük, mert erre is vannak jeleink. Átvettem a korábbi két cikkben használt címet, de keveset írtam a felügyelőről. Szándékosan tettem, hiszen a presbitérium az egyház vezérkara és egyben munkásgárdája s ott a lelkész mellett a felügyelő az egyik vezető és mindketten presbiterek. Vigyázzunk a presbiterekre és legyünk résen azok választásánál, különösképen a kiválasztásnál. Titushoz írott levél i. r. 5. v: itt kezdődik a felügyelőválasztás. Majcsek Ján(os, Vallástani kérdések. Dr. Vető Lajos az Evangélikus Életben több kérdést intézett hozzám s én készséggel felelek. Igyekszem inkább csak az általános érdekűekre válaszolni. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy ami a vallástanítás lényegét illeti, kevés, inkább csak árnyalati különbség van köztünk, amennyiben természetszerűen minden vallástanításnak hiten kell alapulnia, a keresztyén vallástanításnak pedig a krisztusi hiten. Minden hitoktatásunk a Krisztusban való hitből indul ki és hozzá vezet vissza. A dolog természetéből folyik az is, hogy minden keresztyén felekezet hittana ezt a krisztusi hitet a saját hitvallása szerint tanítja. Hit nélküli hitoktatást nem lehet képzelni. Ezt úgy értem, hogy a hit, mint tanítási alap az egész hitoktatás minden kis részletében, ha nem is szószerint, de lényegileg jelen van; azért céltalannak tartom a hitszerű hitoktatásról való elméletet. Hit- szerütlen hitoktatás lehetetlen. Hogy az evangélikus egyházi, vagy lutheri szempontból színtelen vallástanításnak én sem vagyok barátja, arról nemcsak könyveim’ tesznek bizonyságot, ha elfogulatlanul tekintik azokat, hanem akkor is kifejezést adtam e nézetnek, mikör hivatalos felszólításra egy olyan részletesebb vallástanítási tanmenetről kellett véleményt mondanom, mely ezt a lutheri, evangéliumi szellemet el akarta homálya- sítani. Én is hangsúlyozom a lutheri szellem és evangéliumi hit kiemelését, azaz a hitszerűséget vallástanításunkban, csak azt helytelenítettem múltkori cikkemben s most is csak azt nem helyeselhetem, hogy egy'eiíy magában véve helyes szót vagy gondolatot oly helyeken is folyton emlegessünk, ahol az magától értetődik, mert az ily felesleges és túlságig menő ismételgetés nem a kívánt célt, az építést szolgálja, hanem könnyen az ellenkező hatást idézheti elő. Példát mondok. Tudjuk, hogy a pietizmus sok áldást nyújtó vallási irány volt. A holt igazhitűség helyébe az élő hitet, a bibliaolvasást, a házi istenr tiszteletet, a konfirmációi oktatást, mások békés tűrését, tehát mindmegannyi szép és nemes dolgot követelt. A mi dunántúli evangélikus egyházunk is, amint Payr Sándor kimutatta, ennek az evangé- liomi egyházban támadt új hitéletnek köszöni a halálból való feltámadását. S mégis, mivel hívei közül többen ezt az irányt túlzásba hajtották, hitelét annyira lerontották, hogy követőit ellenfeleik túlzott kegyességükért kegyeskedöknek és nem minden ok nélkül szenteskedőknek nevezték. Ekép történt, hogy egyesek túlzása miatt a lényegében üdvös vallási irányt a racionalizmus szele könnyen elseperte. A legnagyobb méltánylással szemlélem teológusaink és több ifjú lelkészünk erősebb hitéleti alapon való munkáját és belmissziói tevékenységet. De az adott esetre tekintve, megjegyzem, hogy a hittel egy kis alázatosság szokott együtt járni és az igazán hívő nem szokott dicsekedni, hogy ő nem olyan, mint egyebek. Nem szeretném, ha egyesek túlzásai miatt az alapjában helyes hitéleti irányra nézve valamiféle félreértés támadna. Vető kevesli azt, amit a III. osztályos tankönyvben a hitről, a hit általi megigazulásról és Luther hitéről írtam. Nem mondom, hogy nem lehetett volna minderről többet is írni. de a III. osztály egyháztörténeti anyaga oly bő, hogy ott egy-egy eszmével kifejezetten bővebben foglalkozni alig lehet, különösen ha olyan eszméről van szó, mely úgyis mindig subintelligitur. Már azáltal, hogy tanítványaimmal minden hittani óra előtt a Miatyán- kot elmondom, Istenben és Krisztusban való hitünkről épp úgy bizonyságot teszünk, mintha hitvallást mondanánk el. Azt lehetne mondani, hogy hagyjunk el mást és ami legfontosabb, azt hangoztassuk a többi gondolat rovására. Igen, ha másoknak meg más követeléseik nem volnának a tankönyvvel és írójával szemben. Például éppen ennél a szóbanlevő könyvnél a hivatalos bíráló azt is kifogásolta, hogy a nicaeai zsinatnál miért nincs megemlítve. hogy ez állapította meg a húsvéti ünnep idejét. Én ezt nem tartottam szükségesnek megemlíteni, de engednem kellett, azért legalább jegyzetben ez is belekerült a könyvbe. Egy másik könyvnél egy tekintélyes egyházi ember azt kívánta, hogy a poklokra való alászállást bővebben fejtsem ki. ezt a kívánságot is egy jegyzetben teljesítettem. A tankönyveknek három fajtája van. Vannak tankönyvek, melyek csak a főgondolatokat tartalmazzák minden formába öntés nélkül. Ezeknél az a baj, hogy a tanulóknak sokat kell írással, jegyzetekkel pótolni. A másik véglet az, amikor a tanítási anyag részletesen, az érzelemre hatás szemv- pontjából is gondosan ki van alakítva. Ezek a 'terjedelmes tankönyvek. Ez az a tankönyvi alak, amely szerint Vető kívánságának is eleget lehetne tenni. Ezek a könyvek körülbelül olyan formán tartalmazzák a tanítási anyagot, amint azt a tanítónak vagy tanárnak kell a tanulók előtt előadni. Ezekkel meg az a baj, hogy sok tanuló, aki nem bír még az önálló mondatalakítás, a szabad előadás tehetségével, — pedig sok van ilyen még a jelesek közt is, — nagy fáradsággal tanulja minden jó tanács és figyelmeztetés ellenére is a könyv szavait az epitheton ornansokkal együtt. E két szélsőség közt van az a középút, amelyen én is haladni igyekeztem:. Ez a tankönyvírás összefüggő egészben tárgyalja az el- mondandókat, kíméli a tanulókat, de nem teszi feleslegessé a tanító vagy tanár részletesebb fejtegetéseit, magyarázatait. Ahol elég alkalom volt rá, például a VI. és VII- osztály egyháztörténeténél, ott Vető is bővebben és alaposabban megtalálhatja az általa hangsúlyozott eszméket, gondolatokat és a Luthert megillető méltatást is. A VI- osztályos könyvben Luther élettörténete ekkép kezdődik: »Az isteni gondviselés az egyházjavítás munkájára Luther Mártont szemelte ki.« Megtalálható itt Luther 95 tételének főbb tartalma és három alapvető iratának ismertetése is. Egy külön részlet szól a reformációnak a vallásos életre gyakorolt hatásáról. Nem mondom, hogy nem lehetne ennél is többet követelni. Tankönyvben azonban nem lehet olyan szép Luther
