Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-05-03 / 18. szám
18 szám EVANGÉLIKUS ÉLET 139. olda rült, régi, szép, bibliai presbiteri eszmény. Itt is, ott is presbiteri konferenciákra gyűlnek össze és vizsgálgatják a régi tanításokat, amelyek újakká váltak, s meggyőződünk arról, milyen nagy kár volt újabb irányokba fordulnunk, amikor sokkal jobb, előnyösebb lett volna megmaradnunk a régi, egyenes és egyedüli irány követésénél. Nagy árat fizettünk ezért a tévelygésért és méltán! Az is tény, hogy elég későn kezdünk észbekapni, de jobb későn, mint soha. Az új zsinat sokat megérzett az idők változásából, de — őszintén meg kell mondanunk — nem elég sokat. A javaslat legalább is erre enged következtetni. Nagyon helyes, hogy végigviszi a presbiteri szervet, de fundamentálisan meg is kellene mondania, kik is lehetnek az evangélikus egyházban presbiterek. A régi E. A. az 52. §-ban mindössze ennyit ír elő: nagykorú és feddhetetlen előéletű. Nagyon szép ez az utóbbi, de nagyon kevés. Reméljük, hogy a mostani zsinatunk átdolgozza az alkotmánynak a javaslatban nem található §-ait is és alaposan körülírja, kik viselhetnek egyházunkban presbiteri tisztséget és mi is azoknak kötelességük. Itt nagy hiányok vannak az alkotmányunkban. A zsinati javaslatban a képviselőtestület tagjaira vonatkozólag van normáiul megállapítva a 30 éves korhatár és feddhetetlenség, továbbá a házasságkötésnél bizonyított egyházhűség, mely szerint nem adott egyházunk kárára reverzálist. Az új zsinat javaslata tehát tovább ment, amikor kritériumokat állított fel, de nem lehetünk ennyivel sem megelégedve. Az egyházi élet már most is túlment. ezen a határon, mert ma már többet keresünk egy képviselőtestületi tagban, egy presbiterben, egyházi tisztséget viselő emberben. A felügyelő kritériumait le kell vinnünk a képviselőtestületi tagig, vagy ahol ilyen nem lesz, a presbiterig. A presbitériumnak a tagja a felügyelő s minden egyh. tisztviselő, itt kell tehát megszabni, kik lehetnek az egyházban tanácskozó, az egyházi életben tevékenykedő szerv tagjai. Elfogadom e lap 14. számában közölt cikknek azon kívánalmait, hogy presbiter csak megkeresztelt, megkonfirmált egyén lehet, de az ott stb.-vel jelzett kívánalmakat is szavakba kell önteni. Menjünk tehát tovább: házasságát kizárólag templomunkban áldatta meg, példaadó buzgósággal látogatja az istentiszteleteket, gyakorta él az úrvacsorával, egyházunk ügyét határozottan képviseli, példás családi, erkölcsi életet él. Akik megütköznek azon, hogy azt írtam, kizárólag egyházunk szerint áldatta meg a házasságát, azokat arra kérem, forduljanak a lelkészükhöz felvilágosítás végett és megmagyarázza nekik, hogy a róni. kát. egyházban szokásban van mostanában az újbóli megesketés és egyházi reverzáliskötés, melyek álltai szintén hűtlenséget követ el az az egyháztag, aki ezeknek aláveti magát, mert egyházunk szertartása szerint kötött házasságát nyilvánítja ez által érvénytelennek és elismeri a róm. kát. házassági jog kizárólagosságát. Egyházunk mai harcaira és az ezekben féltve őrzött egyházi érdekre gondolva, szívesen odatenném az új törvénybe, hogy olyanok viseljenek egyházi tisztséget és ezáltal olyanok vezérkedjenek egyházunkban, akik tiszta evang. házasságban élnek, vagy vegyes házasság esetén gyermekeiknek egyházunkban való neveltetését törvényesen biztosították. Aki családjában se tudja, vagy nem tartja szükségesnek az evangélikus érdek biztosítását, attól nehezen várhatjuk, hogy másokat az egyház érdekének kellő megvédésére buzdítson. Merjünk egészen határozott követelményeket felállítani. Mások már túlhaladtak minket ezen a téren. A törvényben előírt feddhetetlen élet magában kevés és a kevés fölött könnyen átsik- lanak. Nem akarok én itt erkölcsbíró lenni, de ki kell jelentenem, hogy ezt a magában álló igényt nem szokták komoly figyelemre méltatni. Olyan embereket is találunk egyházi közéletünkben, akikről a közvélemény, sőt ettől függetlenül mi magunk se állítjuk ki a feddhetetlen erkölcsi életről tanúskodó bizonyítványt. Elismerem, sőt jól tudom számos érdekes példából, hogy a többi egyházakban is szerepelnek olyanok, akikről jó lelkiisme - rettel nem szabad erkölcsi bizonyítványt kiállítani keresztyén etikai alapon, de ez nem lehet érv akkor, amikor mi akarjuk megszabni a magunk számára, kik lehetnek a Jézus Krisztus evangéliuma alapján álló egyházunkban presbiterek. (Érvényesítenünk kell a bibliai követelményeket. Nézzük meg, kiket állítottak az apostolok a gyülekezetek élére és mi is ugyanazon, vagy legalább hasonló szempontok szerint válogassuk ki az egyházi munkálkodásra el- hívandókat. Csak állítsunk fel minél több és magasabb igényt, mert ez így méltó az Anya- szentegyházhoz. Ha itt se keressük erőteljesen, határozottan a hitbeli erkölcsi értéket, akkor hol remélhetjük ezeknek érvényesülését? Az evangélikus egyház legyen mindenben és valóban az evangélium egyháza. Kezemben van egy gyülekezeti lap utolsó száma, amelyben a lelkész a gyülekezet nyilvánossága előtt részesíti megrovásban az egyház- községe vezetőit, tisztviselőit, presbitereit, mert nem vesznek részt példaadóan az istentiszteleteken s ezt írja: »az egyháznál vállalt tisztségükkel kapcsolt kötelezettség, hogy vallási kötelességeik teljesítésében is előljárjanak, mert mulasztásuk hitromboló hatású a hívek tömegére, ha ebben a vállalt kötelességükben akadályozva vannak, akkor vonják le ennek a következményeit.« Kemény, igaz és helyes beszéd! Sok lelkipásztor legideálisabb törekvéseinek kerékbetörője a hivatalos »munkatársak« bántó, fájó és romboló közönye. Ezek a presbiterek a régi, üres meghatározások szerint jók lehettek, s ők a felsőbb egyházi hatóság elismerő nyilatkozatai szerint meg is vannak győződve, hogy ők jó egyházi emberek, s ime, a mai egyháizi élet harcai, követelményei kö-
