Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-04-26 / 17. szám
120 oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 17. szám Lélekhalhatatlanság vagy feltámadás? Lelkészlak, 1936 Quasimodo geniti. Kedves Uram-Bátyám! Nagy örömmel vettem kedves levelét. Igen megköszönöm a szívélyes meghívást, melynek örömmel fogok alkalomadtán eleget tenni. Engedje meg, hogy most minden mást mellőzve, egyenesen a tárgyra térjek. A Keresztyén Igazság húsvéti cikkét magam is. olvastam és nagy érdeklődéssel követtem ennek az illetékes és szakavatott toliból származó cikknek gondolatmenetét. Uram-Bátyám talán nem is vette észre azt, hogy ezt a közleményt előzőén a lap februári számában már jelezte és — szerintem igen ügyesen — most a huis- vét alkalmából hozta olvasóinak. Kérdezi Uram- Bátyám, mit szólunk mi, fiatalok, a lélekhalhatatlanság ilyetén való fél re tolásához? Azt hiszem nem tévedek, ha azt írom meg mindenekelőtt, hogy a fiatalságnak idevonatkozóan nincs egységes állásfoglalása és hogy az esz- katalogia nem gyűjtötte egy táborba a fiatal lelkész-generációt úgy, mint azt a szórványkér1- désben, a hitoktatás reformjának szükségességében és egyebütt látjuk. Amit elmondandó vagyok, tekintse úgy, mint az én saját szerény egyéni meglátásaimat, melyek idevonatkozó tanulmányaim során bennem kialakultak. Egy-két általános megjegyzésből indulok ki. Az első vonatkozzék magára a cikkre. El kell ismerni, hogy az előre jelzett cikk csalódást is okozott azoknak, kik megjelenésére vártak. Innét értem meg Uram-Bátyám meg*- döbbenését is. Gondolok pedig arra, hogy nem tarthatjuk kielégítőnek a lélekhalhatatlanság eddig szinte egyetemesen vallott tanának ilyetén egyszerű indicativusban végbemenő po- gány-filozófiai tanná való kinyilvánítását. Jól írja Uram-Bátyám, hogy negyvenévi munkálkodását látja e ponton megcsorbulni. Már csak azért is, mivel öregek és fiatalok szép számmal találtatnak Uram-Bátyámmal egy fronton és azok most mind egy igen szép darab gyékényt érezhetnek kicsúszni a lábuk alól- nagyon szükséges volna, hogy ez az »oszlop-tan« részletesebb kritika után kerüljön ki — ha ugyan ki tud kerülni — az evangéliumi igazságok sorából. Bízom benne, hogy ugyanabból a toliból a megszokott alapossággal meg is fogjuk ezt kapni. A másik megjegyzésem a keresztyén eszka- tologiára tartozik. Ezt az igen mostoha bánásmódban részesült dogmatikai cikkelyt, Uram- Bátyám higyje- el, nem régóta tisztító hatású teológiai hullámok borították^ el. Most tűnt ki, hogy az eszkatológia nem függelékként tárgyalandó, melyben mozaikszerűen foglaltak eddig helyet az utolsó dolgokra vonatkozó íráshelyek, keltvén az igazi biblicizmus látszatát. Az eszkatológia sokkal inkább az a dogmatikai cikkely, melyben a dogmatika minden irányból érkező hit-igazsága utoljára összefut és megkapja a maga méltó helyét és jelentőségét. És most tűnt ki, hogy az eszkatológiának a tárgyalása és felépítése is csak rendszeres teológiai módszerek mellett végezhető el. Ez utóbbi pl. azt a fő követelményt vonja maga után, hogy az eszkatológiában is a váltság a centrum és ezért, minden olyan teológiai tétel, mely a Krisztusban történt váltságot megkerülve jutott eddig abba, az onnét könyörtelenül kiűzendő. De tovább nem is fűzöm ezen általános megjegyzéseimet. Kedves Uram-Bátyám, azt hiszem, már némileg érti, hogy miért vetette ki a keresztyén eszkatológiából a tisztító hatású legelső hullám éppen a l élekhal hatatlanságnak eddig egyik legkeresztyénibbnek vallott, valójában azonban váitság-ellenes, pogány-filozófiai tanát. Nyilvánvaló, hogy az a Krisztus, aki megváltói szent munkájával reánk testestül-lel- kestül gondolt, nem szakította soha e kettői szét, aminthogy normális érzésű s egészségű emberben e kettő: test és lélek még a képzeletvilágban sem tudnak elkülönülni egymástól. A megváltás örök, szent s egyedülálló ténye az embert tartja szem előtt, és nem a börtönnek titulált testben lakozó »halhatatlan« lelket, mint egyedül értékes valamit bennünk. Pláton ezen szerencsétlen mondása: »míg csak testünk lesz és lelkünk egy ilyen rosiszal össze lesz nőve, nem fogjuk elérhetni megelégedetten azt, ami után vágyódunk... A halál után azonban a lélek magában egyedül lesz, elkülönítve a testtől. Az istenihez, a halhatatlanhoz, a szellemihez, egylényegűhöz, a felbonthatatlanhoz és a magával mindig azonoshoz a leghía- sonlóbb a lélek... A lelket a halál nem érintheti, tehát a lélek halhatatlan...« indította' el a keresztyénségben a halhatatlansági tan meg- gyökerezését; mely miatt az ma ezer szállal van egybefonódva a keresztyén üdvigazságokkal. Mi az a legnagyobb baj, ami ebből származott? A feltámadási hit egyedüli keresztyén tanának majdnem teljes háttérbeszorulása, aminek pedig kizárólagos egyeduralmat kell biztosítani. Úgy van kedves Uram-Bátyám, hogy a probléma úgy fogalmazandó meg: lélekhalhatatlanság vagy feltámadás? Minden kompromisszum a kettő között a keresztyén reménység meghamisítását jelenti. Vagy azért nem múlok el a halálban, mert van bennem egy halhatatlan rész, vagy azért remélhetek Isten színé előtti életet, mert lészen halottaknak feltámadása, új ég és föld Istennek Krisztusban lett váltság alapján megtörténő csodás teremtő erejéből. — Higyje el, Uram-Bátyám, az elsőt könnyebb tanítani, megérteni és elgondolni, míg a másodikat, a feltámadást sokkal nehezebb ésiszel felérni, elgondolni, aminél csak annak hitbeli elsajátítása nagyobb dolog még. Látja, megint ahhoz a sokat emlegetett hithez jutunk, melynél nekem csak az nem tetszik, hogy elfelejtik az illetők szüntelenül mellé tenni és főként vele
