Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-04-19 / 16. szám
126. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 16 szám veszet tulajdonképpen a lelkiség, a jellem dolga, azaz, hogy a művészetté kifinomult élnitu- dásunk jellemünktől függ. Hogy van azonban az, hogy.a. sok irányelv ellenére, melyeknél fogva a jellemet bizonyos fokig elsajátíthatjuk, illetve gyakorolhatjuk, mégis olyan ritka az igäzi nä'gyw Jelien!?' Kétségtelenül ritkább, mint az érlelem: Mért a jellem vele születik az emberrel, mint dal a madárral, vagy illat a virággal.« Méhely. Tagadhatatlan,, hogy a nagy jellem még ritkább, mint a hagy művész. Ezért tartja Smiles a jellemet a világ legnagyobb mozgató rugói egyikének, míg Napoleon Jároméhoz intézett egyik levelében azt írja, hogy a hadviseléshez nincs szükség sok szellemre, de igenis annál inkább a pontosság, jellem és egyszerűségben megnyilatkozó hármas erényre. ^ , A »szellem lovagja« alsóbbrendű pénznemesség, ellenben a »jellem lovagja« karddal kivívott valóságos nemesség, amelyet hosszú, nehéz és kemény munkában önmagunk nevelésével küzdünk ki. A nyitott szem és gondolkodó fej így bocsátja rendelkezésre tapasztalatait a jellem számára, melyeket az gondosan felülvizsgál,, mérlegel, átalakít, vagyis a szükséghez kéjest feldolgoz, magáévá tesz, értékesít, illetve hasznosít. Ez a folyton munkában levő hatalom tehát szakadatlanul erősíti és vértezi a mi lelkünket. Körültekintő, szívós munka ez, amilyen a természet teremtő munkája. A különbség csak az, hogy míg a teremtő munkában megnyilatkozó erő lendülete annak szüksége és nagysága szerint változik,, addig a lélek az ő erejét céljaihoz képest ítélete és akarata szerint formálja, változtatja., nemesíti, növeli és hasznosítja. Az öntudat és szabadakarattal bíró embernek tehát teremtő munkát is kell végeznie, amely a bennünk rejlő jó és rossz tulajdonságok, képességek, úgyszintén az adott viszonyok különfélesége szerint, rendkívül változó és éppen emiatt igen nehéz. Kizáróan szellemi erővel e téren nem boldogulunk. A szellemi erő érvényesüléséhez a jellemnek kell utat törnie. Olyan ez, mint az a nehéz harci tank, amely legázolja a.z útjában levő akadályokat és mindaddig halad előre, amíg eleven erejénél fogva teheti. És még akkor is, ha már nem tudi előremozogni, érvényesíti hatalmas ágyú- és géppuskatűz erejét, mellyel a nyomában járó gyalogság útját sikerrel egyengeti. Az igazi életművészet tehát a bennünk levő szellemi képességek és jellemerők olyan egymást kiegészítő, összhangzatos megnyilatkozását követeli meg, amely nemcsak az egyes ember számára jelent haladást a tökéletesedés felé, hanem az összességnek is emberhez méltóbb életét és boldogulását is elősegíti. Ahhoz nem férhet semmi kétség, hogy ez milyen óriási cs nehéz feladat, aminek egyébként minden művészet látszik, még a különbeni mester előtt is. Hát még a tudatlan, avatatlan előtti Vájjon csodálkozhatunk-e ez után, hogy az elkorcsosodott lelkiség mai korában az ilyen igazi élctmüvcsz bizony elég ritka, de' annál gyakoribb az az ügyeskedéssel kapcsolatos látszatnál n kában tevékenykedő »életművesz«., aki csak a maga érdekeivel törődik? Természetes, hogy az összességre kiható baj is annál nagyobb lesz, mennél magasabb vezetőállásba sikerült az ilyen »életművész«-nek magát feltornáznia. Az azután már valóban gyenge vigasz, ha többnyire a viszonyok kényszerhatása következtében állásától felmentik. De célját, elérte. Neki ez a fontos. Egyedül tehát a jellem az, amely bennünket olyan életművésszé nevel, amilyenből igen sokra éjjpen mai lesujtottságunk és megaláztatásunk idején volna szükségünk. Csodálatos bennünk magyarokban az a keleti jellemvonás, amely éppen azért nem követ el mindent jövője érdekében, mert rendületlenül bízik jövendőjében, pedig milyen világ lehetne itt, ha kevesebbet bíznánk, de rendületlenebbül dolgoznánk azért az igazi életművészetért, amely az egyén teljes * kiművelése mellett a haza üdvét és boldogságát. tartja szem előtt! Ma ezt a szempontot kell legmagasabban becsülni. Hálás feladat kínálkozik itt a lelkészi kar számára az »életművészet« gondolatát a haza javára gyümölcsözővé tenni. Mert jegyezzük meg, hogy boldog egyház csak boldog hazában lehet! vitéz nagy-megyeri N agy K á ro 1 y ny. altábornagy. Nagy-Budapest. Társadalompolitikai társaságok a belügyi kormányzat félhivatalos szerveinek közbenjöt- tével előadásokban, vitaülésekben, lapokban komolyan vitatják Nagy-Budapest problémáját. Ezek a megbeszélések már annyi mellékkörülményre voltak tekintettel, hogy a közművek alkalmazását és továbbterjesztését is olyan módon tárgyalták meg, mintha a gondolat néhány hónapon belül testet ölthetne. A napisajtó klerikális frakciója szívesen nyitotta meg hasábjait e kérdés számára s azok, akik látnak is olvasás közben, szinte látják és hallják a ki nem mondható elgondolásokat is. Ez a kérdés hosszabb idő óta vajúdik s azok, akik politikai szemüvegen keresztül nézik a kérdést s csak Budapestet látják maguk előtt, abban a meggyőződésben vannak, meg kell akadályozni Nagy-Budapest létesítését, mert. ennek első politikai következménye az volna, hogy a mai jobboldali városi politikai vezetés egy kissé balra kanyarodnék. Ez a felfogás nem számol Budapest-környék azon óhajtásával, amely talán kissé vérmes reménykedéssel gondol arra, hogy Nagy-Budapest a környék kérészi yénségének helyzetét szilárdítaná meg. Vannak bizonyára olyan optimista lelkek is, akik
