Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-04-05 / 14. szám
14. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 109. oldal A bumeráng visszaröppen. Mutatvány Gedat G. A-nak, Kutas Kálmán fordításában a fenti cím alatt most megjelent könyvéből. Ázsia az Ázsiaiaké. Mandzsúriában vagyok. A gyárba lépünk- Hosz- szú csarnokok fogadnak, a gépek végtelen sorozata. Mindegyik gépnél egy fiú ül. Borzalmas a levegő e gyári termekben. Rossz világításban és rossz levegőben szövik a selymet. Nem ismerik a nyolcórás munkanapot. Tizenkét órát dolgoznak, hetenként hét napot. Egy nap kétszer részesíti őket étkezésben a gyár vezetősége. Megkérdezem a tulajdonostól, hogy ezek az ifjak hol alusznak? Zavart lesz és mentege- tödzve világosít fel arról hogy a fiuk itt alusznak .. Itt a gépek között, ahol naphosszat dolgoznak. E szegény fickók élete egy nagy cudarság. E fiuk nem ismerik, hogy mi az öröm, a játék. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület igyekszik néhány órát biztosítani a fiúk részére. Játsszanak, örvendjenek s amellett ismerjék meg az írás-olvasás mesterségét. Szeretnének még valamit az örökkévalóságról is szólni. Az összejövetelek eredménye meglepő. A gyermekek megélednek s kezdenek. •. gondolkozni. Amikor a gyári vezetőség észreveszi ezt, már pedigi hamar veszi észre, eltiltja őket ez órák látogatásától. Délután a gyermekotthont keressük fel. Barátságos hölgy a vezető. A gyermekek a legfélelmetesebb szegény-negyedből kerülnek ki, az <út piszkából szedik fel őket. A misszionárius azt mondja nekem, hogy ezek a gyermekek alig élnének, ha e barátságos hölgy nem volna. Neki köszönhetik életüket. Villámlásként cikkázik át bennem egy gondolat. Látom magam előtt a selyemszövő gépeket. »Mik lesznek ezekből a gyermekekből!« — ez cikkázik át az elmémen azután az a csúnya gondolat, hogy nem jobb lett volna-e ezekre nézve, ha az a barátságos hölgy nem szedi fel őket és így ők ma máx ntem élnek... Épp a misszionáriussal akarom közölni e gondolatomat, amikor egy fiúcska jön felém. Arany- fürtü fickó, úgy 4 éves. Nagy szurokfekete szeme rám ragyog. Önmagától kivált a játszó gyermekek csoportjából, felém tart, kezecskéjét nyújtja és meghajol. Éppen nem félénk. A misszionárius nevet és én is nevetek. Kérdezem a fiúcskától, hogyan hívják? »Ching-Ya«. — mondja — s a szót a misz- szionárius lefordítja, a neve: Ázsia fejlődik«. Csodálkozom a különös néven és a misszionárius is megvan lepődve. Senki sem tudja, hogyan jutott a fiúcska e névhez. E nap óta mindig e Ching-Ya jut eszembe, valahányszor egy kis ázsiait látok. E név elkísér engem tanácskozásaimba, Ázsiáról való vitáimba. Erre gondolok, ha újságokban olvasok az ázsiai népek követeléseiről s valahányszor felhangzik ez a kiáltás. »Ázsia az ázsiaiaké«- E kiáltás egyre hangosabbá és áthatóbbá lesz. Ma már az egész világrész gondolkozását meghatározza és a világ- történelmet a jövőben irányítani is fogja. Az nem változtat a dolgon, hogy Amerikában és Európában az emberek bedugják a fülüket és nem akarják meghallani. E tény csak újból bizonyságot tesz a nyugati nemzetek rövidlátásáról és gyávaságáról, amellyel a valóságnak nem mernek becsületesen .és elszántan a szemébe nézni. A bumeráng visszaröppen. A világtörténelemben előforduló igazságtalanságok bumerángként hatnak. Az ausztráliaiak lövedékként használják e patkóalakú fát. A levegőbe hajítják s ha elvéti a célt, visszaröppen és az eldobóját találja el. Ha a vadász ügyes, röptében is felfogja, de ha fajankó, akkor megöli a saját fegyvere. Nem találunk-e napjaink világtörténetében sok hasonlatosságot ennek a bumerángnak a visszaröppenésében? A nyugati hatalmak gyarmatpolitikája az elmúlt évszázadokban nagyon gyakran nem jelentett egyebet. mint igazságtalanságot, kegyetlenséget s erőszakoskodást a benszülött népekkel és fajokkal szemben. Hagyjanak fel előttem azzal, hogy a világ távoli részében emberszeretet és humanitás lelkesítette a nyugati kultúra hordozóit a vállalkozásaikban! Üzlet volt az, semmi más, mint üzleti próbálkozás, — a pénzsóvárgás volt a hajtóerő. Jött a világháború. Németország ellenségei azokban a napokban bizonyára nem tudták, hogy miért kellett számukra mindannak bumeránggá lenni, amit ök azért tettek, hogy bennünket legyőzzenek. A sárga, barna és fekete emberekkel lövettek a fehérem- berre. Mi egyéb volt ez, mint az egyenjoglúságnak ki nem mondott elismerése az ázsiai-afrikai és a fehér úr között, mert hisz a fehér maga adott jogot nékik arra, hogy a fehérekre löjjenek. Ez volt az első csapás a Fehér Ur fölényére, s uralma ezt a csapást többé nem tudta kiheverni úgy, hogy a régi nagyságához eljusson. Amikor 1918 után a világháború győzői Ázsiában a régi állapotokra akartak visszatérni, meg kellett állapítaniok, hogy más világgal állnak szemben. Két iparág árasztotta el termékeivel a keleti piacot. Azért nevezem meg épp e kettőt, mivel a legvilágosabb bizonyíték arra, miképpen adta maga a fehér ember ott túl az embereknek kezébe azokat az eszközöket, amelyek fegyverré váltak s miképpen tette velük tönkre önön hatalmát. Olyan volt ez, mint amikor valaki maga nyomja a pisztolyt, vagy a tört gyilkosának kezébe. A mozi az egyik, a rádió a másik fegyver. Nehéz eldönteni, hogy a kettő közül melyik a veszedelmesebb. Megjelenik a filmen a Nyugat nagyvárosainak alvilági élete. A bűn egész világát vászonra vetítik. Ott lent pedig a kis barna ember ül. Egy addig ismeretlen világ tárui fel előtte. Nagyszerű mintaképe, a fehér ember, csúf torzképpé silányul. A fehér ember uralma olyan döfést kapott, aminöt a világháború óta senki sem tudott neki adni. A film után következik a rádió. Nincsenek többé távolságok, nincsenek határok. Ma már mindent tud az ember, hogy a földkerekségen mi történik. Tudnak-e ezek a világhangszórók körül ülő emberek megkülönböztetést tenni? A rádiógomb forog. Az egyik afrikai faluban a legújabb londoni rendőri közleményeket és betörőstatisztikát hallgatják. És hogyan hat a japánokra, a kiaiakra, malájokra, vagy afrikaiakra a genfi helyzet amely a jó urak szívét megnehezíti és ami miatt újra főni kezd a fejük? Nincs többé titok a népek előtt. Ázsia ismeri Európát, ahogyan Európa ismeri Ázsiát s az afrikaiakkal többé nem lehet elhitetni, hogy még mindig fennáll a fehér ember immár levitézlett uralma. A fehérek uralmának vége. Hogy üzletet csináljanak, kezébe adták az egykori sárga, barna és fekete rabszolgáknak azokat az eszközöket, amelyekkel önmagukat megismertették, amelyekkel az uralmuknak véget vetettek, vagy véget fognak vetni. A bumeráng repül, — repül az igazság, amely a történelemben minduntalan megnyilvánul, mert amit vet az ember, azt aratja, és a világ gabonaföldje megérett az aratásra. De mi lesz az a gyümölcs, amely amely a Nyugat nemzetei számára érlelődik? Ázsia népei között az egyenetlenkedések még sokáig tarthatnak. Sőt gyü- /ölhetik is egymást a népek és háborúskodhatnak egymás közt. Egy azonban egyesíti őket és ez napról-napra mindjobban egybeforrasztja őket. Mindannyian egyet követelnek, egy célt ismernek,... a fehér ember uralmának végét. Ázsia vágyódásának ujjongó akkordját. -. Ázsia az ázsiaiaké. Borzalmas az a visszhang, amely a földkerekség másik végéről zúg át a tenger felett, Afrika az afrikaiaké. A bumeráng visszaröppen. Vájjon Nyugat népei elég ügyesek lesznek-e, hogy az utolsó órában elkapják? Vagy talán Isten a bűneik miatt már leszámolt velük és a »keresztyén« Nyugatról visszavonja áldó kezét? Mérhetetlenül nő a keresztyénség feladata.
