Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-03-29 / 13. szám

1 3. szám

léltetünk és tanítunk. Tehát a hit, mint alap, mint forrás, mint élető erő és szellem az egész vallástanL- tás minden tárgyában, minden órájában, minden kis részletében jelen van, ha a betűje talán nem is látszik. Amit a hitről és erkölcsről a bibliai és történeti oktatás csak alkalmilag és rendszertelenül tanít, azt a IV. és VIII. osztály hit- és erkölcstana, hogy nevelő erejét emelje és maradandó kinccsé tegye, rendszeres egészbe foglalja.

Hogy az egységes középiskola mellett, értve ezalatt az al~ és főgimnázium közti különbségtétel megszüntetését, miért oszlik fel a mi vallástanítási tervünk szerint a tanítás anyaga oly módon, mintha e két fokozat még most is fennállna, arra nézve az a magyarázat, hogjy «nálunk a IV. osztályból sok tanuló eltávozik, akikre nézve kérdés, hogy nyernek-e többé rendes vallástanítást. Ezeket az iskola nem akarja csonka ismerettel elbocsátani. Ezért vette fel a terv az alsó négy osztály számára a vallástan mindhárom ágát, a bibliait, történetit és a rendszeres hittanit. A történeti anyag beosztásával a világi történetre vonatkozólag is sokat kísérleteznek, de nehezen jutnak kifogástalan megoldáshoz.

Ami még az egyháztörténet jelentőségét illeti, legyen szabad megjegyeznem, hogy e történetet ser hogy sem szabad szükebb keretek közé szorítanunk. Az egyháztörténet, fökép a reformáció története,; leginkább pedig a magyar evangélikus egyház története a leghathatósabb hitvédelem, apologia. A mi magyar evangéliumi egyházunk mártír egyház volt. Ma is az. Az evangélikus magyar egyháztörténet számos példában mutatja, hogy őseink, a régiek mennyi szenvedést, üldözést, kínzást viseltek el, hogy a Krisztusban való hitet nekünk tisztán hagyhassák örökségül. A mi egyházunk történetének ismertetése mai nap a hithüség, az egyházias áldozatkészség és az Istennek tetsző élet legerősebb, leghathatósabb ébresztője és fenntartója.

Bereczky Sándor.

„Esküszöm .*

Komoly Szó ez, szent szó ez. Isten elé «ill a lélek és alázattal nyúl fel az Ö irgalmas, megtartó és megsegítő kezéhez. Valahol csak felhangzik az eskü szava, oda beárad a templomok tiszta, hüs levegője, ott az Isten-tiszr telét ünnepélyessége fogja meg a szíveket. Lelkiismeretes ember csak megtisztult lélekkel és ünnepélyes komolysággal tesz esküt, melyet számon kér a bűnt fényi tő, hűtlenséget megbüntető IstenKorunk lelkét megítéli az esküvel kapcsolatos rendszertelensége, lazasága és komolytalansága is. Mennyi eskü, melyet elfeledünk» Mennyi nagy szó, melynek súlyát le sem mérjük. Mennyi formaság, melynek belső tartalmát elsorvadni engedtük ...

Az eskü-mintáinkról is. elmondhatnék: ahány ház, (ahány egyház), annyi szokás, any- nyi eskü-minta. Inkább csak jelképes cselekmény, csak külsőleg opus operatum, mint átgondolt és megfogadott Ígéret, kemény akarattal megtartandó fogadás. Tiszta szívek, igaz jellemek eskü nélkül is teljesítik kötelességüket, de ezeknél viszont az eskü igen komoly és szent szövetkezés azzal az állással, intézménv- nvel, közösséggel, amelynek szolgálatára elkötelezik magukat.

Mi evangélikus egyház vagyunk, tehát a főtekintély az a norma suprema, mely mindeneket kötelez, az Evangélium. Abban meg az l r egyenesen tiltalmazza az esküt, midőn a hegyi beszédben kijelenti: >Ne esküdjetek..., hanem a ti beszédetek legyen igen, vagy nem; ami. ezen felül vagyon, a gonosztól van.« Tehát az Evangélium álláspontján nincsen helye az eskünek, a bizonyító eskünek. Más az avató, a hivatali vállaló eskü, melyben a halandó ember - igér, fogad, elkötelezi magát; de aki hitében és hitből él, az tudja, hogy minden kegyelem, a fogadalom és a fogadalom megtartása is, lehát a hivatal elvállalása is nem egyéb, mint a kegyelem segítségül hívása.

E meggondolás szerint az eskü helyett inkább fohásznak van helye, együttes lebomlás? uak és együttes imádkozásnak, melyben a hit és a szeretet karjaira emeljük a hivatalt vállalót és könyörgünk erőért, vezetésért és megértésért. , , • •

Ettől mesääf* vágyünk. Pedig ez az ideális, az Evangélium-szerű eljárás és cselekedet. Nem eskü, hanem segítségül hívás. Nem emberi fogadkozás, hanem isteni vezérlés. Nem felemelkedés, hanem alázatos lebomlás.

A kilencvenes évek zsinata nem kodifikált hivatal-vállaló esküszöveget. Nálunk, a tiszai kerületben, a régi Rendelet eskü-szövegei használatosak, azok meg elavultak, főkép azok, amelyekben a régi egyházpolitikai törvények felsorolása tartalmaztatik- Legszebb közöttük a lelkészi eskü, melyben ez áll: »egyházam javát életemnél is többre becsülöm«, tehát ebben a mártiriumság ősi lelke jár vissza ihletni, lelkesíteni és a kenyérkeresetnél messze feljebb emelni, a hivatalnál a hivatottságot hangsúlyozni, a haszonelvűség helyett az elvszerüséget hirdetni.

Ha már esküszünk, tehát ha engedményt teszünk c világ szellemének, akkor az esküben legyen logikus rend és legyen az állások természetének megfelelő felsorakoztatása a kötelességeknek. Nem annyira a történet, mint a törvény sugalmazza a szöveget. Milyen mélyre szálló lenne pl. a felügyelői eskünél, ha a törvény követelményeit vonultatnék fel a szövegben. Az pedig ezeket írja elénk, mint követelményeket: Védelme az egyház jogainak, érdekeinek és vagyonának, őrködés az egyház és a lelkész, valamint a többi egyházi tisztviselőnek tekintélye felett. (E. A. 6o. §1) E kötelességek lelkiismeretes és önzetlen teljesítése a lényeg, (ói. §.) Tehát az eskü-minta ezekből az elemekből szerkesztendő.

A lelkészé pedig ugyancsak a kötelessé- geit előíró 62 -63. §-okból; tehát Ígéret és fogadalom arra, hogy kormányzója, gondozója és vezetője lesz az egyháznak, őrködni fog az egyház tagjainak hit hűsége és erkölcsi tisztasága felett, hirdetni fogja az Isten Igéjét, kiszolgáltatja a szentségeket, végzi az egyházi szent cselekményeket, látogatja a híveket, felügyel az iskolákra és a vallásoktatásuk -s vé-