Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-01-05 / 1. szám
1. szám EVANGÉLIKUS ÉLET Alz újszövetségi görög nyelv, dacára a Nagy Sándor után való korszakban keletkezett kojné = közös dialektushoz való tartozásának és hasonlóságának, mégis annyira különbözik tőle, hogy a Szentírás filológusai ezt a nyelvet külön görög újszövetségi nyelvtanokban tárgyalva ismertetik. (Wiener, Buttmann, Blass). Már a kojné nagyban különbözik a görök klasszikus nyelvtől, mert a görög dialektusok összekeveréséből keletkezett: annál nagyobbak a különbségek az újszövetségi görög és a klasszikus között. S az képezi egyik fontos okát annak, hogy az újszövetség görög nyelvét a klasszikus görögöt ismerőnek is tanulmányoznia kell. De az újszövetségi írók köt- zött is igen nagy stíluskülönbségek vannak. Egyik szélső alakját képviseli a hebraizáló s fantáziával dolgozó apokalyptikus író, a másikat pedig a Zsidókhoz címzett műnek szép görög stílusa. Ezek a nyelvi különbségek természetszerűleg találhatók a szótárban is. A szótár szerzője megkönnyítette volna a használatát, ha tekintettel a mi igen gyarló görög nyelvi ismereteinkre, egy nyelvtani bevezetésfélét állított volna össze, mely a szótár használóit irányítaná az újszövetségi görög nyelv sajátosságainak megismerésében; figyelmeztetné héberes idegenszerűségekre, görög nyelvi szabálytalanságokra, új képzésekre, stb. Ilyen feltűnő sajátosság az aoristosnak jelenidőként való sűrű használata, mintha ez az igealak teljesen elvesztettel volna a cselekvés időtartami jellegét; hasonlót találunk a jövő időnél és szenvedő aoristosnak jövőként való használatánál. De az egyes igealakok képzésénél is nagy eltéréseket, szabálytalanságokat találunk, minek okát főként abban kereshetjük, hogy a kojné a köznép nyelve volt s íróink legnagyobb része nem volt görög anyanyelvű s képzettségű. Nagy szabadsággal élnek újszövetségi író- ink a kötőszóknak és elöljáróknak használatában, amely szócskák igénytelenségük ellenére, igen nagy jelentőséggel bírnak a kifejezések minernűségében s bizonyára csak a szótár rövidre szabottságának kell tulajdonítanunk, hogy ezeknek ismertetése nem eléggé kimerítő. így kai = és kötőszónak lépten-nyomon s többféle jelentésben, de feleslegesen is való használatánál okvetlen kellett volna hangsúlyozni héber nyelvi hatását. Igen röviden szól a hoti, hina, ei, an, eian és ean, stb. kötőszócskákról, pedig ezeknek használatában sok sajátszerűséget és nehézséget talál az olvasó. Az elöljárók közül különösen kata, apó, para és hyper szócskákat kell említenem gyakori s a nyelvtani szabályokkal sokszor ellentétben álló használatuk miatt. Sajátos példa erre vonatkozólag I. Kor. 11,23, ahol Pál apostol az úrvacsoráról szólva azt állítja, hogy az úrvacsorái rendelést magától az Úrtól vette s ezt ő »apó tú kűriú«-val fejezi ki és nem »para tú kűriú«-val, mert ez utóbbival csak a közvetett értesítést s közlést jelezte volna, már pedig arra nagy súlyt helyez, hogy ő közveti er 3. oldal lenül, magától Jézustól vette s ennélfogva hiteles. Mi is igen nagyra értékeljük emiatt. A szóknak magyar fordításában nem mindig következetes, hogy legelső helyen az alapjelentésüket s azután a második, átvitt, stb. je- tésüket közölné, így pl. »kairos« nem jelent időt, mert ezt »chronos« jelenti, de az időnek kis részét, időpontot, alkalmat és csak kivételesen időt is; éppen úgy az »aion« (aeon) korszakot, kort, az időnek egy sajátosan kialakult részét s nem magát az időt jelenti; kar- pos = termék, termés, azután gyümölcs, magzat, végül következmény, nyereség, haszon; thélüsz melléknév = női természetű, nőies, aztán = nő s végül semleges nemben = érzéki nő, nőstény; koinoó = közössé teszek, médiumban = közösködöm, második jelentése megszentségtelenítemi. A dikaios, dikaiosiiné, dikaioó, a diké = jogiból származnak, jelentésük: jogos, jogosság, joggal birók, jogom van s csak második jelentősök: igazságos, igazságosság, igazságosnak kijelentek, miként azt a latinban a just.us, jus- tificatio s a németben a Rechtbcschaffjenheit, Rechtfertigung is elsősorban jelenti. A magyarban igazsággal is szokás al igazságosságot kifejezni s a kettőt azonosítani, ami zavart, okoz; a görögben igazság = alétheia, latinul — == veritas = Wahrheit, amiből következik, hogy a megigazulást a magyar nyelven sokkal nehezebb megérteni, mint indogermán nyelven. A pis.tis = hit szót s annak származékait általában jól közli, mikor alapjának a bizalmat s hűséget mondja, de nem terjeszkedik ki arra, hogy a pistisnek fokozatai vannak. Legegyszerűbb alakja valamely közlésnek elfogadása (lehet pl. babona is) magasabb rendű a pis- tisek, pisteos, egyszerű bizalomból kifejlődő meggyőződéses hit, a megigazító hit s azután a heroikus hit, mint Istennek különleges adománya kivételes hívő embereknél. Jelenti a hűséget, ragaszkodást; a keresztyénséget. Tárgya az Isten és Krisztus és Kiíistztus által az Isten, stb. Mindezekben bizalom s engedelmesség foglaltatik; .de az újszövetség oly hitről is tud, melyből ez hiányzik, tudniillik ajz ördögnek hitéből, mely esetben a hit ismereti s nem bizalmi fogalom. (Jak. 2,19.). Nem ártott volna azoknál a szavaknál, melyek csak az újszövetségi görög nyelvben találhatók, ezt róluk külön megjegyezni, mint például agapé- nál. — Igen feltűnő, hogy a legtöbb tulajdonnév mellől hiányzik közelebbi meghatározása, Például Persis, Petros, Parmenas, Jessai, Jeph- tae, Juda, Julia, Knidos, Klémés-nél, stb., stb. mindössze azt jegyzi meg, hogy tulajdonnevek, de, kiket, vagy mit kell a nevek alatt érteni, ami elég fontos, hiába keressük. Ezeket a kisebbszerű hiányokat figyelmezt- tetésül s megszívlelésül írtam, hogy a derék szerzőnknek a mű kívánatos II. kiadása még jobban sikerüljön, tökéletesebb legyen, amit tiszta szívből kívánok neki. Nem tudom mi és mennyire kötelezte szerzőnket Daxer kézirat- tának felhasználása, de az én meggyőződésem
