Zsilinszky Mihály: Egy forradalmi zsinat története (1707-1715). Budapest 1889.

IV.

4r

A zsinat tagjai között egyszerre két párt keletkezeuyés pedig úgy az egyházi, mint a világi tagok között. A hallei egyetemen tanúit lelkészek, kik közűi nehányan jelen voltak e zsinaton, önmagok ellen intézett támadásnak vették a Krmann-féle indítványt. Fel is szólaltak egymásután ellene, és figyelmeztették a zsinatot, ne hagyja magát oly túlzásokra ragadtatni, a minők még Németországon sem helyeselhetők. Legelőször felszólalt Burius János, beszterczebányai lelkész, a ki közvetlen közelről ismerte a pietis— mus ellen indított németországi harczokat, és ellentmondva Krmann- nak, komoly szavakkal intette a zsinatot «vigyázna magára, hogy kárhoztatván a Pietismust, netalán kárhoztassa Arndt és Spener tanítását is, s azokat, a kik őket követik». Utána Mittuch Ádám bazini lelkész és pozsonyi esperességi küldött szólalt fel, a ki közvetlenül a püspökök háta mögött ült. Határozottan protestált a tett indítvány ellen. Kérte a zsinat tagjait, ne kárhoztassák alap nélkül a Pietismust; gondolják meg, hogy ez által nem csak azokat, a kik e tanítást követik, hanem magát a porosz királyt is megbántják !

Erre Krmann válaszolt ingerülten. Megütközését fejezte ki a fölött, hogy Mittuch protestálni merészel az ő indítványa ellen. Ismételve és hevesen kikéi a pietismus ellen és annak védelmezőit kemény szavakban kárhoztatja. Burius és Mittuch hasonló ingerültséggel válaszolnak; sőt ez utóbbi annyira elérzékenyűlt, hogy könnyezve fejtegette az Arndt által követelt tiszta keresztény élet fenségét s felkiáltott: átkozott legyen, a ki ezt jem szereti. — Maledictus homo, qui Arndum non diligit. Szavait azon jóslattal zárta be, hogy az ő könnyei egykor nagyon súlyosan fognak valakinek szivére nehezedni.

Erre Krmann még egyszer fölszólalt a hallei egyetemen tanúit papok ellen; ezek által veszélyeztetve látja a magyarhoni evang. egyház tanát. Felhozza a keresztelésről szóló pietistikus felfogást, mely szerinte valóságos eretnekség. Aztán azon indulattal, mely a türelmetlenséget jellemzi, egyenesen Mittuch ellen fordúlva, kérdi tőle: mivel tudná e keresztelést megvédelmezni ?

Ez az én dolgom, — feleié amaz; — hivatalom feljogosít reá, hogy megvédelmezzem, — és fundamentumom lévén abban a szentirás, sem az ördögtől, sem senkitől mástól nem félek.

E szavakra az egész gyűlés megdöbbent. Úgy tetszett, mintha a theologusok régi gyűlölete fölujult volna, melyből sem a vallásnak,