Zsilinszky Mihály: Egy forradalmi zsinat története (1707-1715). Budapest 1889.
IV.
37 den mellékes tekintetet, bizalmatlanságot és türelmetlenséget, egyedül az egyház javát és hasznát tartsa szemei előtt. A világi elem kész örömest fogja elfogadni az egyház üdvét czélzó minden propositióját a lelkészi karnak; csak arra kéri, hogy igyekezzenek minden lényegesebb tárgynál egyetértőleg eljárni, az egyházban lehetőleg egyformaságot, rendet, békét és tevékenységet biztosítani. Azt hiszi, hogy ha nem ellenségeskedés, hanem a szent czél, az isten dicsőségére irányúit jóakaratú törekvés foglalja el szíveiket, akkor az istennek áldása el nem maradhat. Ezen megnyitó beszéd után, a lelkészi karból fölemelkedék Pilárik István, superintended, és ékes beszédben válaszolván, mondá, hogy a zsinatot üdvözlő méltóságos Petrőczy generalis úr, nem valami puszta beszédet, hanem igen fontos és nagyjelentőségű dolgokat hozott fel. A maga részéről, az egész zsinat nevében, hálás köszönetét mond Öméltóságának, hogy a többi buzgó világi férfiak élén nemcsak a maga jelenlétével ékesítette meg a szent gyülekezetét, hanem ékes üdvözlő beszédével is megvigasztalta az egybegyűlt zsinati tagokat. Azon szavak, melyekkel a zsinatot megnyitni szíves volt, hasonlítanak a Krisztus születése fölött örvendő angyalok ama szavaihoz, melyekkel énekelték: Dicsőség a magasságban istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Igenis, e hasonlat alapján, mi is egyedül az istennek dicsőségét magasztaljuk, Dávid királylyal kiáltván fel: Nem nekünk Uram, nem nekünk, hanem egyedül neked adassék a dicsőség! Nekünk megszereztetett a békesség; — megszereztetett mindenek előtt az egész országnak, és különösen az evangélikus statusnak; végre pedig a jóakaratú embereknek. Ezután hálákat adott a fölszólaló püspök az örök világosság atyjának azért, hogy az egyptombéli sötétségnél sűrűbb sötétségben a maga szent igéjének világosságát mindeddig megtartotta; könyörögve, hogy azt továbbra is megtartani kegyeskedjék. Végre kijelentette, hogy az egyházi renden levő férfiak szivesen fogadván a hozzájuk intézett intelmet, készek keresztyéni buzgalommal közreműködni a zsinat magasztos czél- jának elérésére. Ezek után megzendűlt a «Jövel szent lélek Úristen» kezdetű régi egyházi ének, — melynek végeztével, még mielőtt a templomból eltávoztak volna, Jánoky Zsigmond fölhívta a zsinati tagokat, hogy netaláni kivánataikat, észrevételeiket és indítványaikat saját társaikkal egyetértőleg írásba foglalják
