Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

a kath. autonómia nem egyéb, mint fából vaskarika. A csalhatatlan római pápa hatósága alatt álló kath. egyház szervezete nem fér össze semmiféle demokratikus alapon álló autonómiával. Azért nem csoda, hogy sokan idegenkednek a helytelen elnevezéstől. Ezt a szerző is beismeri; de azért a ((miniszter kezében rekedt előjogokat és javakat visszaköveteli és arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa, miszerint ezek katholikus és nem állami javakt? Ezzel Szerző nagy fába vágta a fejszéjét; mert azt bebizonyítani nem lehet. Nézzük csak az ő felfogását és okoskodását. Ő a protestánsoknak abbeli felfogását, mely szerint nem ellenzik, hogy «adják ki a katholikusoknak a miniszter kezelésében levő kath. jogokat és javakat, de az állam ugyanekkor adjon a protestánsoknak is aránylagos javakat», ellenzi. Lássuk csak a tudós tanár úrnak okoskodását a törvényben foglalt jogegyenlőség és viszonosság elveinek világítása mellett. Feltételezzük, hogy Magyarországnak minden értelmes lakosa tudja, miért volt kénytelen Őfelsége visszautasítani 1871-ben a kath. bizottság által készített úgynevezett auionomikus tervezetet. Ha netán a szíves olvasó már nem emlékeznék az akkori helyzetre, akkor röviden emlékeztetésül ideírjuk a lényegét. Őfelsége, a koronás király, az akkori szabadelvű kormány javaslatához képest, azért volt kénytelen visszautasítani az eléje terjesztett javaslatot, mivel ezt a katholikus egyház hierarchikus szervezetének s a király főkegyúri jogainak sérelme nélkül életbeléptetni nem lehetne. A másik főok pedig az volt, amit a jó kath. Ghyczy Kálmán orsz. képviselő 1871. ápr. 3-ikán előterjesztett interpellációjában felhozott, hogy a tervezett autonómia az egyházi javadalmasok, káptalanok, szerzetesek, plébánosok, egyházak és templomok jószágait, továbbá az alapítványokat és alapokat a magyar kath. egyház tulajdonának jelentette ki és mindezek birtokaira a kath. egyház tulajdonjogának s hitbizományszerű élvezetének