Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

gálására volt kiküldve. Ismeri jól azokat a munkálatokat, melyeket 1873-ban Hamar Pál alapítványi ügyigazgató és Szepessy Mihály kincstári jogügyek igazgatója terjesztett a bizottság elé. Ismeri a gr. Apponyi Albert és Apáthy István által benyújtott kisebbségi véleményeket. De ismeri a szabadelvű kath. minisztereknek a véleményét és indokait is. Az ezek feletti bírálatokban sok tinta fogyott el, anélkül hogy annak szemmellátható eredménye lett volna. Mi, akik elfogulatlanul ítélhettünk e kérdésben, mindig szívesen hallgattuk meg az elfogulatlan •és igazságszerető r. kath. püspökök véleményét. Mert hála Istennek, ilyenek is vannak még Mária országában. Ezek közül itt csak háromra hivatkozom. Az egyik volt Ipolyi Arnold, a jeles tudós hisztórikus, besztercebányai püspök, aki mindenkor türelmes és szeretetteljes volt a más vallású emberek iránt. Beszédeiben és irataiban férfias őszinteséggel nyilatkozott az egyházi vagyon eredetéről. A másik volt Horváth Mihály, a szóban levő országos bizottságnak első elnöke. Mikoi Horánszky Nándor, a bizottság jegyzője, egy összejövetelünk alkalmával, azt a kérdést intézte Horváth Mihály elnökhöz: mondja meg őszintén és röviden, mi a felfogása és véleménye a kath. alapok és alapítványok jogi természetére nézve? Erre Horváth M. azt felelte, hogy ez reá nézve igen kényes kérdés; mert, mint kath. püspöknek, azt kellene mondania, hogy ez alapok a kath. egyház tulajdonát képelik. De — úgymond — «mivel hisztórikus is vagyok, tehát határozottan azt mondom, hogy bizony azok az állam tulajdonah. Azt hiszem, ebbe a nyilatkozatba az új kath. nemzedék is megnyugodhatnék, annyival is inkább, mivel abból még nem az következik, hogy ez alapok és alapítványok ne fordíttathassanak tisztán katholikus célokra. Ez akkoriban általános és méltányos felfogás volt; de emellett azt is helyes logikának ismerte el mindenki, hogy az 1848 : XX. t.-cikkből önkényt következik, hogy az állam a jogegyen-