Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

dáját fogja követni és vakbuzgalmában tűzzel-vassal fogja akarni kipusztítani a más nézetű embereket. Ebből a téves meggyőződésből ítélendő meg a gályarabok és az eperjesi vértörvényszék története is. Ez természetes következménye egy oly veszedelmes tannak, melyből az élelmes emberek a maguk részére azt a tanulságot vonják le, hogy nekik Isten előtt több érdemük van, mint az eretnekeknek. Ezek az emberek a vagyonszerzés terén úgy okoskodnak és azzal nyugtatják meg lelkiismeretüket, hogy a cél szentesíti az eszközöket s ekként az egyház vagyonának akár okmányhamisítással, akár erőszakkal, akár az útjában levő világi törvények kijátszásával való gyarapítása nem bűn, sőt keresztény erény és kötelesség! Ez a lélektana annak is, hogy Dudek ék a fennálló világi törvények és erkölcsi elvek megvetésével akarják egyházuknak megtartani a vagyont, anélkül hogy a papság az annak fejében kötelezett teendőket végezné! A szíves olvasó, remélem, az eddig elmondottakból is meggyőződött arról, hogy itt nemcsak az úgynevezett egyházi vagyon jogi természete és rendeltetése feletti felfogások különbségéről, hanem tulajdonképen két egészen különböző világnézlet összeütközéséről van szó. Ez teszi nehézzé, sőt leheletlenné az óhajtott egyetértés biztosítását. Nem annyira az emberek értelmében, mint inkább a vallott keresztyén hitelvek ellentétes fel-, fogásában és gyakorlásában rejlik a probléma megoldásának nehézsége. Amíg a mi katholikus testvéreink az ő középkori dogmáikhoz erősen ragaszkodnak és a szabad gondolkodás és egyéni meggyőződés jogát megtagadják; amíg az emberi tévedhetlenség kizárólagos tulajdonságát előtérbe tolván, másoknak eltérő nézetét és szabad meggyőződését bűnnek tartják; amíg a magyar király, mint főkegyúr által kinevezett és gazdagon dotált római kath. püspökök a római pápa kezébe olyan eskü letételére kényszeríttetnek, mely szerint a niáshitű „eretnekeket" lehe-