Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

megalapító állami törvény végre valahára becsületesert végrehajtassék. Ez a törvény és annak becsületes végrehajtása már eleve kizárja az igazságtalanságot és a részrehajlást; mert Quod uni juslum, alteri aequum. A régieknek helyes elve ma is érvényes. Ez ellen csak a régi előjogok és kiváltságok sötét lovagjai emelhetnek panaszt, akiknek fülét a bibliabeli keresztény morál alapelvét képező igazság is sérti, mely azt mondja: amit nem akarsz magadnak, te se tedd embertársadnak! Már pedig az ilyen viszonosság tiszteletben tartása nélkül semmiféle társadalom békéje fel nem tartható. Mindenesetre feltűnő jelenség, mikor egy állami fizetést húzó, jólétnek örvendő pap, aki a régi előjogok mellett tör lándzsát, a nép hangulatát akarja felhasználni a nép jogait és szabadságait biztosító törvények ellen! Az sem mindennapi eljárás, hogy a nép hangulatára és a sajtóra való hivatkozás mellett a nép akaratát olyannak tünteti fel, mely szerinte erősebb «mint a királyilag szentesített írott törvény*. Nem gondolja meg, hogy az ilyen elmélet, ha a papi vagyon elvételéről lenne szó, furcsa eredményeket szülhetne az országban. Amilyen helyes dolognak tartjuk, hogy a tiszteletreméltó tanár úr felveti azokat a kérdéseket, hogy mi az a főkegyúri jog? milyen eredetűek az egyházi javak, alapok, alapítványok és iskolák: épp oly helytelennek kell mondanunk azt, hogy ezeket a fontos kérdéseket is csak azért veti fel, hogy ezekből is fegyvert kovácsoljon az 18^8-iki törvény ellen. Mert ha a mindenható néptömeg elé valaki azt a kérdést vetné fel, hogy kié legyen a papi birtok? alig hihető, hogy a papság az eredménnyel meg lenne elégedve. Azért tanácsos lesz csak e törvények igaz szelleme mellett maradni és a döntést a nép akaratának kifejezésére hivatott törvényhozó testületre bízni, úgy ahogy azt Kérészi Zoltán is javasolja, akinek nézete szerint is a kath. autonómia megállapítása a világi törvényhozó