Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.

Felette tanulságos és érdekes az a körülmény, hogy a «kath. autonómia* elnevezése 1848 előtti időkben ismeretlen volt. Csak mikor a hazában törvényesen bevett összes vallásfelekezetekre nézve kimondatott a teljes jogegyenlőség és viszonosság nagy elve: akkor ijedt meg a római klérus és keresni kezdte azt a formulát, mely szerint az államhoz való viszonyát aképen rendezze, hogy régi kiváltságainak fenntartása mellett, az állami eredetű egyházi vagyon kezelése a kath. egyházra bízassák. Semmiképpen nem tudtak belenyugodni abba a sarkalatos jelentőségű törvénybe, mely azt mondja ki, hogy «Mindazon tárgyakban, melyek addig a magyar kir. udvari kancelláriának, a kir. helytartótanácsnak s a kir. kincstárnak — ideértve a bányászatot is — köréhez tartoztak s általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyakban Ő felsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni*. Az érsekek, puspükök, prépostok s apátoknak és az ország zászlósainak kinevezése, a kegyelmezés jogának gyakorlata és a nemességnek, címeknek s rendeknek osztása, mindig az illető felelős magyar miniszter ellenőrzése mellett, egyenesen Ő felségét illeti*. (1848:111. t.-c.) Ismeretes dolog, hogy ez ellen a római kath. főpapság minden módon agitált és különösen a vallás- és közokt. minisztérium felállítása ellen tiltakozott. Vallásos borzalom fogta el és az a lehetőség, hogy «eretnek» ember is lehet vallás- és közoktatásügyi miniszter! Mi lesz akkor a nagy világból ?! És mi lesz akkor, ha az egyedül idvezítő egyház a többi vallásfelekezetekkel egyenlő rangra szoríttatik és a nagy egyházi vagyon is megosztatik ?! Ezek a nagy aggodalmak keltették fel a kath. főpapság lelkében a «kath. autonómia* eszméjét és a legfőbb kegyúri jognak «kizárólag* a kir. Felség által való gyakorlásának követelését. Négy pontban foglalták össze kívánságaikat. 1. Azt, hogy a róm. kath. egyháznak, úgy mint a