Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.

Európa előtt áll, a változott viszonyoknál fogva, tisztába hozása az állam és egyház közötti viszonynak. És erre nekünk is készeknek kell lennünk. Ha azt nem ma teszszük, nem rögtön tesszük, két dolgot nyerünk. Először érik az ügy, — másodszor tanulunk, okulunk más országok példáján...» Deák helyeselte az egyházpolitikai bizottság kiküldését, még pedig olyformán, hogy abban a ház minden politikai árnyalata, minden felekezet, sőt minden nemzetiség is képviselve legyen. Az eljárásra nézve óvatosságot és bölcsességet ajánl, nehogy az ügy elmérgesedjék. «Azzal végzem beszédemet, — úgymond — hogy én a vallásháborúnak minden nemét a lehetőségig óhajtom kikerülni. Ha a vallási háború fanatizmusból ered s fanatizmussal vitetik, az káros és veszélyes; de az olyan vallási háború, mely hitvallási buzgóság nélkül, magánérdekből és politikai célokból vitetik, még veszélyesebb — s amellett utálatos is. Ettől óhajtom megmenteni országunkat, alkotmányos állásunk feláldozása nélkül; azért mindenekelőtt gondoskodnunk kell fegyverekről, melyeket az ilyen háború esetén használhassunk a magunk védelmére...» Szándékosan közöltük e beszédnek egész tartalmát, mert abban látjuk legvilágosabban kitűzve az irányt, melyben a magyar egyházpolitikának haladnia kell; és abban látjuk megjelölve az útat is, melyen a kitűzött célhoz érhetünk. Deák érzi, sejti, hogy a vallásháború ki fog törni. Azért figyelmezteti a nemzetet, hogy e háborúhoz készítse elő fegyvereit: a célszerű törvényeket! Hofmann Pál jeles jogtudós és országgyűlési képviselő pedig jeles beszédet mondván, megbotránkozását fejezte ki a főpapok engedetlensége felett: «kik nem viseltettek kellő tisztelettel az állam és a fejedelem irányában ...» És kik teszik ezt? kérdi.