Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.

népnevelés terén a katholikusok, nagy alapjaik mellett is, hátrább állanak az evangélikusoknál. Kiemeli az 1848 : XX. t.-cikk jelentőségét, mely a kath. egyház érdekeit nem veszélyezteti, sőt azokat előmozdítja; mert módot nyújt az egyháznak arra, hogy e szabadság ne puszta szó és írott malaszt, ne csupán az egyházi rendnek adott kiváltság, hanem az ország kath. polgárainak közös joga legyen. A polgárok közönyösségének okát a kath. egyház szervezetében találja, mely szerint az egyházi vagyon kezelésére befolyást nem gyakorolhat, mivel az iskolát az egyházi férfiak csak magukénak tekintik. Ez baj, melyen segíteni kell autonómia által; mert csak ez szüntetheti meg a nép közönyösségét. Különben az egyház főpapjai fogják meghatározni azon formákat és szervezetet, mellyel a kath. világiaknak befolyása — a püspöki hatóság veszélyeztetése nélkül — kivihető. Végül felhívja a prímást, hogy értekezzék a kath. egyház többi főnökeivel és a hozandó határozatról értesítse. Erre a jóakaratú felhívásra Simor János hercegprímás meglehetős éleskedő hangon válaszolt. Támadta a vallás- és közokt. kormányt, mint olyat, amely állítólag főakadályát képezi a világi elem érvényesülésének. Egyébként az autonómia eszméjét úgy állította oda, mint az egyházi élet legsürgősebb teendőjét; hogy a vallási és tanulmányi alapok és alapítványok kivétessenek a kormány kezéből. Tévesnek mondja azt a föltevést, mintha a világi katholikusok egyházi befolyásának eddigi mellőzése az egyház szervezetéből venné eredetét s mintha az a klérusnak lenne felróható. Tiltakozik minden felelősség ellen ... azon erkölcsi károkért, melyek a miniszter levelében említtetnek. Pedig a tiltakozásnak nincs helye, mert nyilvános tény, hogy míg a kath. vallás államvallás és a kath. egyház uralkodó volt, addig minden az ő hatalmában volt. Tehát az előfordult visszaélésekért csakis a római egyház fejeit lehetett kérdőre vonni. A kormány-