Zsilinszky Mihály: Kermann Dániel evangélikus püspök élete és művei. 1663–1740. Budapest 1899. (A Luther-Társaság XXXV. kiadványa)

VI. A turolukai rosz viszonyok. — Kermann elfogadja a miavai egyház meghívását, — bár nehezen hagyta ott Turolukát. — Az Erdődy grófok türelmetlensége— erőszakkal veszik el az evangélikusok templomát.— A nép ellentállott, — Kermaunt lázítás miatt a csejtei várba zárják — honnét Németországba szökik

tatják. A hívek mentegetőztek ugyan, de határozott ígéreteket nem tettek. E hidegség rosszul esett neki s csakhamar megtette az előkészületeket az átköltözködésre. Mikor azonban hívei látták, hogy komolyan el akarja őket hagyni, csoportosan jöttek marasztani őt. Kérték, s mikor ez nem használt, fenyegetni kezdték; sőt a költözködés napján nyílt forrongásban törtek ki. Az . átköltöztető miavaiakat megtámadták, úgy hogy Kermannak —ki az első kocsin már előrement — vissza kellett fordulnia és Ígéretet tennie, hogy a következő vasárnapig még a parochián marad s mindaddig, míg új papjuk nem lesz, végezni fogja az isteni tiszteleteket s nekik maga helyett egy derék papot fog ajánlani. De a lázongók közül sokakat még ez sem elégített ki, úgy hogy Kermann mikor búcsúzni ment tőlük, még akkor is csak beszéde végén mert távozására vonatkozó szavakat ejteni. Istent hívta fel tanul, hogy nem ő maga kívánta e változást; de kénytelen volt ezzel a hívek hálátlansága és gonoszsága miatt, a kik még a kötelezett fizetését sem szolgáltatták ki neki, Sámuellel hivatkozhatott szolgálataira, mily sikerrel hirdette híveinek az igét s mily türelemmel viselte utolsó napokban is a hálátlanságot. Hivatkozott arra is, hogy midőn ő maga pénzen vásárolta a kenyeret, hívei közül sokat atyailag segélyezett és fentartott. A hivást mindazáltal el nem fogadta volna, ha ők erre okot nem adnak. Arra kérte végűi híveit, hogy utódát jobban szeressék és tiszteljék, mint őt tisztelték; ő nem szűnik meg imádkozni Sámuellel, és ismételni Pál apostolnak a Csel. XX: 22—35-ben foglalt szavait.