Zsilinszky Mihály: Kermann Dániel evangélikus püspök élete és művei. 1663–1740. Budapest 1899. (A Luther-Társaság XXXV. kiadványa)

XIV. A porosz király közbenjárása haszontalan. Lelki kínok. — A jezsuiták merénylete; — dicsekedése. Áttérési mese. — Diszes sirkő. — Kermann saját sírirata. Befejezés

véget megmérhetetlen szenvedéseinek. Hányszor könyörgött az egyetlen szabadítóért, a halálért, hogy ne legyen kénytelen a börtönébe tolakodó jezsuiták sértő boszantásait hallani! Mindenkitől el volt hagyva. Már az Isten könyörületében is kételkedni kezdett. Lelkének hányattatásai közben olykor a remény szikiája csillámlott föl előtte, tollat és papirost kért börtönőreitől, hogy esdeklő szózatot irjon a császárhoz, a kiről sohasem hitte, hogy tudomása lehessen elitéltetéséről. Folyamodásában szívrehatólag könyörög, hogy életének hátralevő kis részét csendességben és ő felségeért éghez küldendő imák közt szabadon tölthesse.

1 Mind hiába. Nem hallgattatott meg! Még családjának tagjait sem bocsátották be hozzá 2 De a jezsuitákat igen. Végső napjaiban a pozsonyi jezsuiták arra szövetkeztek, hogy lelkét végképen összetörjék s egyúttal jó hirnevét is meggyalázzák hitsorsosai előtt. Arra vállalkoztak, a mi lehetlen volt: hogy Kermannt, a protestantismusnak leglelkesebb hitbajnokát leghősiesebb püspökét, egész életén át páratlan buzgalommal hirdetett vallásos meggyőződésével ellentétbe hozzák, és a halál révén az „egyedül" idvezítő kath. egyházba térítsék! Arra vállalkoztak, hogy rút eröszakot kövessenek el egy élőhallotton, egy öreg emberen, a ki azonban értelmének és szivének utolsó, hanyatló ereje ösz1 A folyamodás szövege olvasható Hornyánszkynál i. m. 130. és 131. lapokon. 2 Dum petit ille suos, aditus praecluditur omnis. Ejieitur Iugens uxor et ipsa foras — irta egy barátja.