Zsilinszky Mihály: Báró Radvánszky Béla evangélikus gyámintézeti elnök emlékezete. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VII.)

tárakban elrejtve hevertek. A multak fénye és dicsősége egészen elkápráztatta szemeit, — s anélkül hogy előre feltett szándéka lett volna, — önkéntelenül hisztérikussá lett. A nagy történetbölcsészek és természettudósok vitái, melyek az emberi cselekedetekben nyilatkozó törvény keresése körül forogtak, melyek a világ keletkezésének nagy rejtélyét s benne az emberi lélek szerepének kérdését akarták megfejteni, Radvánszky Bélát nem érdekelték. Ő a maga tárgyait és hőseit közelebb találta, a levéltárak porából emelte ki, saját otthonukban kereste fel. Kiválóan az érdekelte, miként éltek, miként gondolkodtak családi köreiben a régi magyarok. Mi volt az, amiben otthon gyönyörködni szoktak; hogyan osztották meg örömeiket és bánataikat rokonaikkal, barátaikkal ; minő volt háztartásuk, milyen ruhában jártak, minő lakodalmi és keresztelő ünnepélyeket, halotti torokat tartottak, minő volt napi foglalkozásuk, lakásuk, bútorzatuk, minők voltak ékszereik, szerszámaik és fogataik ; szóval Radvánszky a magyart otthonában, mindennapi foglalkozásaiban és szokásaiban akarta az olvasó elé varázsolni. És ez szép és hálás foglalkozás volt. Egyegy érdekesebb <?s kimagaslóbb korszak embereinek házi foglalkozása és családi élete annyira érdekelte, hogy szinte megfeledkezett a jelenrőt és az ő családi és gazdasági érdekeiről is. Ez