Zsilinszky Mihály: Wallaszky Pál evang. lelkész élete 1742–1824. Budapest 1910. (Egyházunk nagyjai XI.)

szemeiből a magyar nemzet tudománybeli előmenetelén, s mind a háromszor munkásságra serkenté és szívből fájlalá, hogy a halhatatlan Széchenyi dicső hazafiúi áldozata mellett ifjúi erővel nem foglalatoskodhatik. Aki ily példásan teljesíti polgári kötelességeit, méltó az, hogy még életében tiszteltessék" . . . Azonban tudjuk, Wallaszky tótajkú lelkész volt s ámbár jól tudott magyarul, mégis többnyire latinul írt. Ezért Horváth a tősgyökeres magyar író, abbeli óhajának ad kifejezést, hogy Wallaszky a tőle hévvel szeretett nemzeti nyelv géniuszától hagyja magát elragadtatni s az unokák hathatósabb serkentésére és a magyar nyelvet gyűlölő felekezetnek jobb útba hozatására tegyen Árpád nyelve oltárára is kedves áldozatot, hogy valamint örökké fenmaradand magyar szíve, érzékenysége, hazafisága, úgy magyar nyelvben is megismerhesse az igaz magyart benne a nemzeti dicsőség". Wallaszky egy 1817 nov. 29-kén kelt levélben fejezte ki köszönetét a meleg üdvözletért. Úgy veszi azt — úgymond — nem aminő, hanem hogy minőnek kellene lennie a haza iránt Horváth szerint. A magyarságra vonatkozólag megjegyzi, hogy a lélek kész, de a test erőtelen. Valaha szónokolt is magyarul, de 40 év óta keveset gyakorolva magát a nyelvben, a magyarság elpárolgott. Azonban e nyilatkozat is a szerénység nyilatkozata volt. 0 testestül-lelkestül magyar ember volt; ezt bizonyítja egész élete; ezt az ő igaz hazafias érzelme, mely lelkesíté őt a hazafias tettek végezésére akkor is, mikor teste már nagyon elgyengült.