Zsilinszky Mihály: Wallaszky Pál evang. lelkész élete 1742–1824. Budapest 1910. (Egyházunk nagyjai XI.)

nyílt meg. Tudjuk ugyanis, hogy az egyes családok féltékenyen őrizték a birtokviszonyokra és ősi jogaikra vonatkozó okmányaikat; de a tudománnyal azok se sokat törődtek. Bátorság kellett az akkori könyvkiadási viszonyok miatt is; mikor nem volt szabad az írónak azt nyomtatnia, amit jónak és igaznak ismert, hanem csak azt, amit a könyvvizsgáló (censor) önkénye megengedett. Mikor a szellemi munkáért senki nem fizetett a tiszta lelkiismereten és öntudaton kívül és mikor ezenfelül egy szó elegendő volt arra, hogy valamely nagy fáradsággal megírt munkának megjelenése megakadályoztassék. Wallaszkynak sokszor volt oka félni e zsarnokság rossz következményeitől. Ő protestáns pap volt s éppen nem volt előtte titok, hogy az egész censura tulajdonképpen azért hozatott be, hogy a protestáns vallásos irodalmi termékek megjelenése megakadályoztassék sezáltalakath. egyház elleni polémia, annak folytonos támadásai dacára sem legyen lehetséges. Voltak esetek, midőn dedikációja miatt tiltották el a könyv megjelenését; s voltak esetek arra is, hogy akik azon tudatban, hogy műveik a censura miatt itthon úgysem jelenhetnek meg, a külföldön nyomatták műveiket s ezért börtönnel lakoltak. Maga Wallaszky Gyöngyösi Pált és Bahil Mátyást hozza fel például és sóhajtva kiált fel azon boldogság feletti örömében, hogy e zaklatásoknak II. József alatt vége lett. Kétséget nem szenved, hogy ily körülmények között igen sok könyv maradt kéziratban kiadatlanul s alig mondunk új dolgot azt állítva, hogy azok többnyire protestáns irodalmi termékek voltak. Hiszen csak nemrég, pár évtizede jelent meg a tevékeny Fabó gondjai folytán az