Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)

A TOKAJI 'TANÁCSKOZMÁNY 1646-BAN. 67 költség a szendrői és rnás várak szegényeinek adatnék; mert az országgyűlés szerencsés befejezése után ismét összejöhetné­nek az eskü átvételére. Minthogy azonban a fejedem a maga követeit szabadságolta, ők is elhatározták, hogy o-kén indul­nak Eperjesre. De hogy e felett a nép meg ne botránkozzék, azt üzenték a fejedelemnek, hogy úgy a megyéket, mint a vá­rosokat értesítse Eperjesre való távozásuk okairól.*) A fejedelem kemény magatartására nézve a császári követek általában rosszul voltak értesülve. Elfogultságuknál fogva jót nem is tételeztek fel a fejedelemről. Csak Tőrös bírt objectiv szempontokra emelkedni, a ki aug. 4-ről sietve irja a királynak, hogy a fejedelem nyakasságának okát sikerült kéz alatt megtudnia egy előkelő bizalmas emberétől. Ugyanis bizo­nyos, hogy ő felségének ellenségei újra nem csak biztatták, hanem egyenesen felkérték a fejedelmet, hogy szakítson a királylyal. De a fejedelem azért megmaradt adott szava és hű­sége mellett. Tőrös határozottan kifejezi abbeli nézetét, hogy e tekintetben nem lesz baj egész az országgyűlés végéig. Ha ott a sérelmek orvoslása körűi nem fog teljesedni a fejedelem és híveinek akarata, akkor majd meg lehet tudni, mit gon­dolnak. Most a fejedelem, a vármegyék és szabad kir. városok követei már készülnek az országgyűlésre. Minden a német­országi ügyek fejlődésétől függ. Ha ő felségének nem kedvez a szerencse, abból sok baj fog következni Magyarországon is... 2 ) Tőrösnek igaza volt. A fejedelem sok kísértésnek volt kitéve; de nem akart okot adni új háború kitörésére, míg az országgyűlés magatartásából meg nem győződik a béke fen­tartásának lehetetlenségéről. Hogy nem sok reménye volt a jó eredményhez, az bizonyos. Ahhoz képest tette meg intézkedé­seit a birtokában levő vármegyék területén. Jelszava volt: kibékülni a linczi pontok alapján, ha lehet; de megkísérelni a fegyver szerencséjét is, ha kell. Az országgyűlésre menő követek mind így voltak lelke­sítve. Nem csináltak belőle titkot, hogy ha ő felsége a linczi 1 ) A követek jelentése Tokajból aug. 3-kán 1646. orsz. lev. 2 ) Tőrös levele a királyhoz Tokajból aug, 4-kén 1646. Eredetié az orsz. levéltávban.

Next

/
Thumbnails
Contents