Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)

X. Szenkviczy megérkezik a király új leiratával. — A követek hozzáfognak a templomok visszaadásához. — Az egyezség nem jön létre. — A fejedelem, —- majd a király is visszahívja követeit. A királyi követek azonban e kir. válasz által sem szabadultak meg kellemetlen helyzetöktől. A mint láttuk, ők nem ezt, hanem a Szenkviczy által előadandott előterjesztésre még egy más resolutiót vártak. Az utazás azonban Tokajtól Linczig sok nehézséggel volt összekötve, úgy, hogy Szenkviczy csak július 14-kén ér­kezhetett vissza. A követek szivéről nagy kő esett le, midőn megtudták hogy a hozott új resolutió teljesen Összhangzó az előbbivel. Ugyanis a király azt válaszolá nekik, hogy reméli, hogy jún. 27-kén küldött levelével a fejedelem megelégedett. O vi­szont örül, hogy a fejedelem a maga részéről a hét vármegyé­ben elfoglalt templomokat és javakat, úgyszintén — az úgy­nevezett Barátszőlő kivételével — a jezsuiták javait is vissza­adta. Ferdinánd a jezsuiták kassai és szatmári residentiájára vonatkozó ellenvetések alaposságát elismeri, ennélfogva ebben kész engedni; de az úgynevezett »hétszőlőt« követeli a jezsui­táknak átadatni. Az eskületételt hajlandó az átadás utánra halasztatni, ha t. i. Rákóczy keresztyén hitére fejedelmi szavá­val megigéri, hogy azt végre fogja hajtatni a megyékkel és az erdélyiekkel. . Az országgyűlés elhalasztása miatti sérelemre nézve azt kivánja a fejedelem figyelmébe ajánlani, hogy az a császárné­nak váratlan, szomorú halála miatt történt; de a király erősen el van tökélve, hogy az országgyűlést okvetetlenül megtartja, s tovább nem fogja halasztani. A békekötés után elfoglalt templomok visszaadását is komolyan akarja végrehajtani. E végből meg fogja inteni az esztergomi érseket is, hogy az ilyen templomokat visszaadja. Az intő levelet másolatban oda csatolja.

Next

/
Thumbnails
Contents