Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)

leltározni; 4. hogy a Sztropkó, Palocsa, Boldogkő és Csicsó várainak a zavargás idején elvitt ágyúi és egyéb hadi készle­tei, melyek a diplomában ugyan nem említtetnek, visszaadas­sanak , 5. hogy a hazai kereskedelem meg ne szakíttassék; és a bécsi kereskedőknek drágaságai és pénzei, úgy szintén Kas­sán levő irataik visszaszolgáltassanak; 6. hogy a jezsuiták hét szőllőjének árát még e tanácskozások alatt letegye, és barát­szőllőjöket visszaengedje; végre 7. hogy Megyeri Ferencz és Kovács János foglyokat, a kik ugyan a diplomában kivétetnek, de mivel a fej edeimi kegyet az sem zárjaki, bocsássa szabadon. Ezekre a pontokra a fejedelem válaszolt ugyan; de előbbi határozatát semmiben sem változtatta meg. Azok a fondorlatok, melyeket Lippay érsek az országgyűlésnek össze­hívása ellen elkövetett, nagyon elkedvetlenítették. Már az is boszantotta, hogy a májusra határozott ország­gyűlésre nem kapott rendes meghívót. Azt is úgy kellett ki­erőszakolnia, magyar honpolgári jogára való hivatkozással. Mikor aztán Tőrös közbenjárására a meghívót megkapta, és ennek alapján Chernell Györgyöt, Szemere Pált és Klobu­siczky Andrást követei gyanánt ki is küldötte: akkor egy­szerre azzal lepték meg, hogy az országgyűlés augusztusra halasztatott. Ez aztán minden eddigi reményét eloszlatta arra nézve, hogy Ferdinánddal egyezségre jöhessen. Ferdinánd azonban maga is sejtette, sőt az országgyűlés elhalasztását sürgető érseknek ellenvetésképen el is mondotta, hogy a fejedelem szószegéssel és diplomasértéssel fogja vádolni. Azért jún. elején Tőröst küldötte a fejedelemhez, hogy a ki­rályné halála miatt az országgyűlésnek elhalasztásába való belenyugvását kieszközölje. De a fejedelem, midőn egyfelől őszinte részvétét fejezte ki a királyné gyászos kimúlta felett, másfelől az országgyűlés elhalasztását nem helyeselhette. Ha csak az én ügyeimről volna szó — úgymond — könnyen bele tudnék nyugodni felséged intézkedésébe: de mivel az ország­gyűlésnek halogatás nélkül való összehívását a magyar rendek összesége és felséged- diplomájának ereje hathatósan követelik,

Next

/
Thumbnails
Contents