Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)
szerint járjanak el. és az alkudozás helyéről engedelme nélkül el ne távozzanak s a tárgyalásokat félbe ne szakítsák. x ) Alig küldötte el Ferdinánd levelét, midőn megérkezett hozzá a fentebb említett ápril 30-ki replika, és az annak kapcsában tett újabb kérdések. Ezekre május 4-kén Linczben keltezett levelében válaszolt, Hivatkozik az ápril 30-kán kelt levelének tartalmára. Most is csak azt akarja : biztosítsák a fejedelmet arról, hogy ő, Ferdinánd, a diplomákban foglaltakat végrehajtani és sértetlenül fentartani akarja. Reméli, ezt a maga részéről a fejedelem is meg fogja tenni. A Wesselényi és Illésházy közötti murányi ügyet barátságos úton szeretné kiegyenlíteni. A füleki és szendrői rendetlenségek megszüntetésére megtette a szükséges intézkedéseket. ígéri újra, hogy mindent kész orvosolni. A fejedelem abbeli panaszára, hogy az országgyűlésre, a régi szokás ellenére, nem hivatott meg, azt válaszolja, hogy e mulasztást helyre üti, s a regalist számára megküldi. Kívánja azonban, hogy mivel ő a fejedelem foglyait szabadon bocsátotta, tehát a fejedelem is bocsássa szabadon a király foglyait. 2 ) Rákóczy és családja ápril utolsó napján Székelyhidára érkezett; de minden harczi szándék és katonai kiséret nélkül. Itt kereste őt fel egyik biztosa, Klobusiczky András, hogy közölje vele a legközelebbi megállapodásokat. A fejedelem állhatatosan követelte a templomok és javak visszaadását, különösen pedig a dunántúli részeken. Tőrös, ki ez időben a királynak külön bizalmas leveleket irt, erre nézve azon véleményben volt, hogy a dunántúli részeken távolságuk miatt egy külön bizottságot kellene szervezni; hogy hamarább érjenek czélt, mert a fejedelem a hét vármegyét mindaddig nem akarja átadni, mig a diplomában foglaltakat Ferdinánd nem teljesíti. Ezt pedig csak halogatási szándékból teszi, hogy lássa, minő véget fognak érni a német birodalmi események. 3 ) J ) Ferdinánd levele követeihez ápril 30. 1646. Eredetije, az orsz. levéltárban. 2 ) Eredetije az orsz. levéltárban, 3 ) Lásd Tőrös János levelét a királyhoz, Tokaj, 1646. máj. 2-kán. Orsz. levéltár.