Zsilinszky Mihály: Az 1637/8-ki pozsonyi országgyűlés történetéhez. Budapest 1885. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. III.)
panaszolkodhatnánk inkább ezért, velünk történtek ilyen sérelmek. Ti védelmezitek a parasztokat a nélkül, hogy megbizó leveletek volna tőlök, hiszen azokkkal minden földesúr szabadon rendelkezhetik; szeretném tehát tudni, miért panaszolkodtok ? Erre ismét Szemere Pál válaszolt ekképen: »TTram, nagyságod minket a parasztok védőinek nevez, holott mi nem a parasztok, hanem a nemesek követei vagyunk; tudjuk jól, hogy a mi nemesi szabadságaink azt hozzák magokkal, hogy a paraszt nem ellenkezhetik a nemessel. Hogy a főpapok és főurak nem panaszkodnak, az helyes, mivel előjogokkal és hatalommal birnak. De mi történik a szabad királyi városokban ? Nagyszombatban nem szabad templomot épiteniök, holott ezt az egész ország megengedte nekik. Szakolczán nemcsak hogy templomot nem engednek építeni, de még csak a temetkezést is tiltják, pedig még az állat eltemetésére is kell helynek lennie. Hasonló erőszakoskodások történtek Léván stb. Mindezen vitatkozásnak csak annyi eredménye volt, hogy ő Felsége deczember 22-én uj resolutiót adott ki, melynek meghallgatására a rendek ismét megjelentek a nádor lakásán. Ebben a király törvénytelennek és szokatlannak nevezte a protestánsok eljárását, miután csak a főrendekkel együtt, s nem mint külön tesület jogosítvák sérelmeiket benyújtani; odautasítja tehát őket, hogy a drága időt e tárgygyal tovább ne vesztegessék, hanem haladék nélkül fogjanak a gravaminák compilatiójához. A nádor a maga részéről »kemeny szókkal és hosszú beszeddel« tekintélyének latbavetésével szintén azt parancsolta, hogy a többi sérelmekhez fogjanak, mert különben más compilátorokat rendel, és a törvények értelmében fog elbánni azokkal, kik ellenkezni fognak. A protestánsok újra írásban kívánták magoknak kiadatni a királyi leiratot; de ez ismét csak azon feltétel mellett igértetett, ha hozzá fognak a többi sérelmek tárgyalásához. Ekkor megjelent a rendek között Jakusits püspök néhány főúrral együtt, és hosszas vita után felhívják őket, hogy aki »a decretumhoz akarja magát alkalmaztatni, az mindjárt velők együtt menjen a nádor lakására. »A personális a katholikusokkal azonnal felkelt és ment. A protestánsok látván, hogy magokra maradtak, kevéssel utóbb szintén utánok mentek. A nádor újonnan kemény szavakkal korholta őket; és fe-