Zsilinszky Mihály: Az 1637/8-ki pozsonyi országgyűlés történetéhez. Budapest 1885. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. III.)

yédelniezte álláspontját, 0 — úgymond — állhatatosan ra­gaszkodik vallásához, melyben született és megkereszteltetett. Mit használ e nélkül a vagyon, rang és dicsőség ? Mindezek hiúságok hiúságai, melyek itt maradnak a földön. 0 hű alatt­valója ő felségének, az lesz ezután is; de nem egyezhet bele oly dolgokba, melyek lelkiismeretével ellenkeznek. Azért inti a többieket is, hogy állhatatosak legyenek ez ügyben; gondol­ják meg, mit cselekesznek, és ne engedjék az »Evangelikus« czimet magoktól elragadtatni. Nyáry hasonlóképen kiemelte, hogy e névvel a protestánsok régi idők óta élnek; ezt hasz­nálják Németországban és a királyi udvarban is, midőn azt mondják: ime itt jönnek az evangélikus rendek *). De úgy látszik, hogy a katholikusok az »Evangelikus« név elvétele által el akarják tőlük venni szabadságaikat, szabadszólásukat, szabad vallásgyakorlatukat, és végre még a »rendek« elneve­zését is megtagadják tőlük. A nádor és a personális a klérussal egyetemben még mindig azon dolgoztak, hogy az evangélikusok sérelmeit ő fel­sége el ne intézze. Azért naponkint vitatkoztak az egyes sérel­mek felett, s naponkint azon felhívással zárták be a vitát, hogy a protestánsok álljanak el követeléseiktől, és fogjanak a többi országos kérdések tárgyalásához. Jan. 13-án a nádor négy tagból álló küldöttséget menesztett a prot. rendekhez, mely által tudtokra adja, hogy 1. a katholikus status semmi említést nem akar tenni ő felségénél az ő sérelmeikről, jóllehet azok a katholikusok ellen vannak irányozva; 2. hogy az »evangeli­kus« név, melyet eddig használtak, maradjon meg nekik ezután is, ugy a mint az a törvényben is foglaltatik; de azután erről említés se tétessék, és a vita fel ne ujitassék; 3. hogy birják azt jogosan és törvényesen, de ujitást ne követeljenek; (itt oly jezuitikus fogással élt, hogy ő nem nevezte őket evangélikusok­nak, hanem követelő atyafiaknak); 4. intette őket egyet­értésre, hogy ne vitatkozzanak haszontalan szavak felett; J ) Nos hoc nomen a vetustate et antiquo usurpasse et passim hoc nomen trihuitur etiam in Germania et Suae Mttis aula, cum dicunt: da kommen die Evang. Stände.... Bártfai követ Naplója — Kovachichnál.

Next

/
Thumbnails
Contents