Zsilinszky Mihály: Lónyay Zsigmond és a nagyszombati béketanácskozmány 1644–45-ben. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XIII. kötet. I.)

I. Adalék Pannónia történetéhez Antoninus Pius korában. Hampel József 1. tagtól.

mére szolgáló argumentumokat is. Ilyenek, ő felségének lelkiismerete nem engedheti, hogy a köznép a földesuraktól eltérő vallást gyakorolhasson; hogy a franczia király már most is szemrehányást tesz ő felségének azon sok engedményért, melyet a protestánsoknak tett; hogy e miatt már a pápát is elidegenítették ő felségétől, a ki a többi kath. fejedelmekkel is rossz néven venné, ha országgyűlés nélkül engedné. — Azért akarják, hogy országgyűlés elé vitessék az ügy. Ezeknek elmondása után nagy óvatosságot ajánl. Szeretné, hogy — habár az eddigi tapasztalatok nyomán nem sokat lehet várni az országgyűléstől, — inkább azt választaná a fejedelem, mint a háborút. Azért a fejedelem nem volna kénytelen lemondani követeléseiről. Nagyobb nyereség — úgy mond — békében lakni, semhogy többet keresvén, sokat veszteni. A többi szabadságokra vonatkozólag ismétli Kassán mondott azon szavait, hogy némely törvények végrehajtása követeltetik, másoké pedig nem. Általában minden törvény végrehajtása követelendő, úgy, a hogy a fejedelem kívánta a sárosi tárgyalások idején. Most a király általában mindent igér. Ezt el kellene fogadni. A fejedelem személyes kielégíttetését illetőleg felhozott okokat külön iratban terjeszté fel, azért azokat vesse össze saját okaival. Legnagyobb nehézségnek tartja Kassát és Szatmárt, de azokban sem lát annyi hasznot, hogy érdemes volna értök harczolni. A várakért kivánt pénzt nem sokalja, — kivált ha ez áron a vallásnak is békét szerezhet. Elmondván végül a külhatalmakról szóló véleményeket, azon aggodalmát fejezi ki, hogy a magyarok cserben fogják őt hagyni: mely esetben a haza nem szabadulhatna fel. Nem fél attól, hogy az utókor a béke megkötéséért vádolhatná. Hiszen azért az isten ügyéről nem kell lemondania, sőt ha jobbra fordul a világ, religiója és hazája szabadságát még kivívhatja, ha t. i. a törökkel és a svédekkel nem szakít végképen. »Mindezek — mondja végül — csak opiniok és discursusok, melyeknek megírásában talán bátrabbá tett Nagyságod kegyelmességében való confidentiám. De én a dolgoknak vesztő feléről szoktam többet gondolkodni. Immár álljon az Nagyságod kegyelmes tetszése és bölcs Ítélete alatt, ha ilyen fogyatkozások-