Zsilinszky Mihály: Lónyay Zsigmond és a nagyszombati béketanácskozmány 1644–45-ben. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XIII. kötet. I.)
I. Adalék Pannónia történetéhez Antoninus Pius korában. Hampel József 1. tagtól.
egy terjedelmes választ adott át Lónyaynak. Ebben mindenekelőtt azon bevezető szavaikra tesz megjegyzést, melyek szerint e baza egykor virágzott, most pediglen alábanyatlik. Sajnos, bogy ez az ország, mely egykor a török berohanások ellenében az egész keresztyénségnek védfalul szolgált, idáig jutott. Ez az istennek büntetése vétkeinkért. Való, bogy a bajoknak legfőbb oka a vallási egyenetlenségben keresendő, mely abból támadt, hogy a magyarok eltértek azon hittől, melyet őseik Sz.-Istvántól fogva századokon át megőriztek. Ez az ország szerencsétlenségének és pusztulásának igazi oka. Az, a mit a fejedelmi követek okul hoznak fel, hogy t. i. bizonyos törvények megsértettek, sohasem lehet ennyi bajnak okozója. Ha az egykor virágzó Magyarország pusztulásának igazi okát akarjuk kikutatni, akkor nem az ujabb törvények megsértését, hanem a mult század mozgalmas történetét kell szemügyre venni. Azt fogjuk találni, hogy Zápolya János csupa nagyravágyásból elárulta saját törvényes fejedelmét, Lajos királyt. Ennek halála után az egész országot akarta birni, melynek igazgatására és védelmére nem lévén elegendő ereje, a török segítségéhez folyamodott s annak fegyverével megerősítette magát az uralomban. De nem sokáig örvendhetett szerencséjének, mert az országot, melyet bűnös úton szerzett meg ? csakhamar kénytelen volt itt hagyni. Nemcsak ő, de családja is kihalt. Történelmünk emléklapjai több ilyen férfiút mutatnak fel, kik nagyravágyásuknál fogva a törökkel szövetkezvén, saját hatalmuknak feláldozták hazájok szabadságát, s az isteni és emberi törvények ellenére a törökkel szövetkeztek. Egészen más utat követtek azon magyar vérből származott hősök, kik nemcsak hogy a magok javára nem szövetkeztek a törökkel, hanem annak segítségét magasztos lélekkel megvetették. Ilyen volt ama Báthory István, a ki az erdélyi fejedelemségből Lengyelország trónjára emelkedett; ilyen volt ama másik névrokona, a ki »ecsedi« előnevet viselt; ilyen volt Dobó Ferencz és Illésházy István, a kik szintén visszautasították a török segítséget. És a mi korunkban mégis vannak olyanok, a kik ama nagyravágyókat követvén, inkább a keresztyén név elnyomására, mint a haza védelmére fognak fegyvert, és a sok lázadástól elgyengült országot veszélyeztetik. Pedig
