Zsilinszky Mihály: Lónyay Zsigmond és a nagyszombati béketanácskozmány 1644–45-ben. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XIII. kötet. I.)
I. Adalék Pannónia történetéhez Antoninus Pius korában. Hampel József 1. tagtól.
léje adattak: Nyáry Bernát, Klobusiczky András, Ckernell György, mint a fejedelem személyéhez mindenkor híven ragaszkodó férfiak; továbbá Söpörni Miklós, Kőrösy István és Zákány András, a felvidék érdekeinek hű védelmezői. A Ferdinánd részéről kiküldött követség élén ismét Eszterházy Miklós volt, a kinek hazafisága minden kétségen kivül állott ugyan, de a ki indulatosságánál fogva éppen nem volt alkalmas ilyen békítő szerepre. Társai voltak: Lippay Gáspár nádori itélőmester, Rohonczy István zalavári apát, gr. Tieffenbach Rudolf, Csáky László, Questenberg Gerhard és Mikulics Tamás tanácsosok. IV. A két fél bőven el volt ugyan látva utasításokkal; de úgy látszik, ezeken kivűl a harczi szerencsében vetett remény nagyobb befolyással volt reájok, mint az irott utasítás. A király követei komolyan hitték, hogy a porta cserben fogja hagyni Rákóczyt; s ez azután kényszerülve lesz bármily feltételeket is elfogadni. Azonban a külügyi viszonyok a fejedelem javára alakultak s így a nádor reményei dugába dőltek. A nádor, ki különben is már öreg, zsémbes és nyers modorú ember volt, ura felsőbbségének nymbusával akart hatni az ellenfélre. Fitymálását már az által is tanúsítá, hogy a régi szokástól eltérőleg, nem küldött kíséretet a fejedelem követei elé s bevonulásukkor a toronybeli őrök nem adtak jelt trombitáikkal. Lónyay, ki a külsőségekre is sokat adott, annál inkább megütközött a nádor ezen tüntetésén, mivel a kiséret magán levél útján meg is volt ígérve. Mihelyt a városba érkezvén lakásaikat elfoglalták, Lónyay magához hivatta társait, hogy a következő nap teendőit megbeszélje velők. Rossz előjelnek vette a véletlenségből támadt tüzet, mely megérkezésök után Nagyszombatban kiütött. Elhatározták, hogy a megérkezés napján nem tisztelegnek sehol. Másnap reggel Lónyay két szolgáját küldték a nádorhoz, de csak azért, hogy a fejedelem és a felsőmagyarországi rendek részéről az üdvözletet átadják.