Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

intendensekkel» egyrangúaknak tekintessenek. De azért mégis hangoztatták tisztán azon számításból, hogy a jogegyenlőség és viszonosság elve ellen ne látszassanak harczolni. Az ő logikájok az volt, hogy a protestáns autonómiára való hivatkozással olyan jogokat válthassanak ki, a melyeknek segítségével eddig élvezett állami vagyonuk felett, ezentúl a kormány beleavatkozása nélkül, oly szabadon rendelkezhessenek, mint a protestánsok a nép megterheltetésóvel keservesen összeszerzett csekély vagyonkájok felett. Az alsóbb fokú papság és a világi intelligens elem azonban tisztában volt azzal, hogy ez lehetetlenség. A római egyháznak a protestánsokéhoz hasonló szabadságát és függetlenségét két nagy legyőzhetlen nehézség akadályozza, tudniillik: saját történelmi fejlődése, mely függő viszonyba hozta az állammal, és saját egyházi hierarchikus szervezete, mely függő viszonyban tartja Eómával. Ezt a függő viszonyt nem az állam és nem a protestáns egyház teremtette meg, hanem egyedül a római egyház középkori maradisága, változhatlanoknak hirdetett elvei és a természetes fejlődéssel ellenkező nézetei. És tegyük hozzá a legfőbb okot is : a magyar gazdag főpapság anyagi érdeke, önzése és hatalmi vágya, mely épen olyan érzéketlenné, elfogulttá és igazságtalanná teszi a protestáns keresztyének iránt, mint saját alsóbb papsága iránt is. Ez a bűn Magyarország vallásfelekezeti bajainak és állami veszedelmének ez a főoka ma is. Ezt az 1848-iki derék hazafias alsóbb papság igen jól tudta és ebbeli meggyőződésének az egyházmegyei zsinatokon őszinte, férfias kifejezést is adott. Felette érdekes, hogy 1848-ban az alsó katholikus papság kebelében komoly hangok emelkedtek a római egyházi szerkezet megváltoztatása ügyében. Ugyanis a fölvidéki gyűléseken szóba jött a katholikus egyháznak viszonya az államhoz. A szónokok azon tételből indulván ki, hogy az egyháznak állása az állammal szemben a bekövetkezett