Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

régi élőjogait és uralkodó jellegét. Soha sem írtak a római katholikus írók oly lelkesen egyházi «függetlenségről*), mint akkor. Tele bizalmatlansággal és aggodalommal írtak és beszéltek a katholikus egyház szorult helyzetéről, megaláztatásáról és jövendő veszedelméről, mert az állam az egyház fölött is kiterjesztette hatalmát. «Bizonyos vagyok benne, írja egy pap a Religio hasábjain, hogy semmi sem hozza a katholikus egyházat annyi, részint megvetésbe, részint gyanúba, semmi sem idegenítette el tőle oly igen fiainak szivét, mint a statustól való függés.» Sokan attól féltek, hogy a katholikus egyház ezentúl nem szövetséges társa, hanem szolgája lesz az államnak. Ezt a bizalmatlanságot és féltékenységet különösen a főpapság terjesztette. Ellenben az alsó papság, mely fizetésének javítását, a főpapok szűkmarkúsága és gondatlansága miatt, most az államtól bizton remélte, örömmel üdvözölte az új korszakot. A leggyakrabban hangoztatott jelszóvá lett, hogy a katholikus egyház függetlenségének megalapítása legyen a főczél, mert a katholicismus uralma csak így biztosítható az állammal szemben! E czélból szövetkezni kell a sok oldalról fenyegetett egyház érdekeinek megvédésére és a függőben levő kérdéseinek szerencsés megoldására. Védeni kell az egyház tekintélyét és vagyonát. «Most a perplexitás idején kell szorítani a dolgot!» hirdették országszerte. A hivatalos mozgalomnak voltaképen Esztergomból kellett volna megindíttatnia. Minthogy azonban a primási szék betöltetlen volt, sok tanácskozás után végre is az esztergomi főkáptalan állott a mozgalom élére, mikor azt tapasztalta, hogy a kalocsai érseki kerület alsóbbrendű papsága is sürgeti a zsinatok tartását. Május 2-án kelt a magyar katholikus egyház valamennyi főpásztorához intézett fölhívás a nemzeti zsinat összehívása ügyében. Ennek a zsinatnak a káptalan nézete