Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

mely szerint békekötések és országos törvények alapján egyházi és iskolai, nemkülönben közigazgatási, törvénykezési ós pénzbeli ügyeit az országos kormány felügyelése mellett önmaga intézi, s ehhez képest egyházi törvényhatóságait és törvényszékeit szabad választás alapján maga szerkeszti: ezentúl is, mint a protestáns szabadság közkincsét megtartani kívánja.* A némi késedelemmel megjelent erdélyi evangélikus egyházkerület követei kijelentették, hogy «ámbár a jelen gyűlésben részt vettek, mindazáltal az itteni határozatok hozatalába nem bocsátkoznak, mivel ők teljes vallásszabadsággal s némely kiváltságokkal is birván, ezeket gyengíteni s német nyelvüket feláldozni nem akarják. De a földrajzi távolság is nehezíti az összpontosítást, ugyanazért végzéseinket csak tudomásul kívánják venni, de magokra nézve kötelező erejűeknek el nem ismerhetik. íme, a régi jogokhoz, sőt az erdélyi szászok még «kiváltságaikhoz* való ragaszkodása annyira előtérbe lépett, hogy jó eredményt már ez okból sem lehetett várni. A reformátusok és unitáriusok nézetei lényegökben megegyeztek az evangélikusok nézeteivel. Ezek aztán egy közös értekezletre jöttek össze szeptember 3-án a pesti vármegyeház nagytermében. Eövid tanácskozás után összefoglalták kívánságaikat s kebelökből egy közös küldöttséget választottak, mely aztán báró Prónay Albert bányai evangélikus egyházkerületi felügyelő házában értekezett a vallásügyi miniszterrel. A küldöttségnek megbízott szónoka Szoboszlai Pap István, a tiszántúli hatalmas református egyházkerület püspöke volt. Ez kellő indokolással kinyilatkoztatta, hogy «a menynyiben hazánk, mostani veszély környezte állapotában, (mikor már Jellasics horvát bán betört volt az országba) * Lásd az 1848. évi aig. 30-iki gyűlés jegyzőkönyve 2. pontját.