Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

Természetes, hogy a szónokok itt is, ott is kiterjeszkedtek a felmerült kérdések megoldásának módozataira is. Báró Eötvös József, még mielőtt a protestáns gyűlések ideje letelt volna, csupa jóakaratból uj kellemetlen meglepetést szerzett a protestánsoknak. Ugyanis készített egy «népoktatási törvényjavaslatot)), melyet a képviselőház elé terjesztett, a nélkül azonban, hogy azt a protestánsokkal előlegesen közölte volna! Mikor ezért a protestáns vallású képviselők megtámadták, azzal mentette magát, hogy idő rövidsége miatt egyes protestáns tanférfiak véleményét is kikérte. A javaslat bővebb megfontolás okából le is vétetett a napirendről. Még egy harmadik kellemetlenség is felmerült, mielőtt a protestáns felekezetek egymás között valamir nézve megállapodtak volna. Ugyanis az összegyűlt kiküldött protestáns egyháztagok kérdést intéztek a miniszterhez, hogy mely napon kívánja őket fogadni és a czélba vett órtekez

: letet megtartani? Mire Eötvös az válaszolta, hogy ő az értekezlet alatt azt értette, hogy a kerületek egymással értekezzenek, s megállapodásaikat Írásban közöljék vele. Személyes érintkezésbe nem szándékozik velők lépni. Ez a válasz ismét megütközést és lehangoltságot idézett elő a protestáns egyházak bizalmi férfiai között. De mivel Eötvösben rosszakaratot senki sem tételezett fel, megnyugodtak azon ígéretében, hogy hajlandó őket elfogadni. -K Ennyi félreértés után végre megértették egymást. Az evangélikus, református és unitárius egyházak küldöttei először külön-külön tárgyalták a kérdéseket és csak azután jöttek össze közös értekezletre. Az evangélikusok egyetemes közgyűlése a tiszai egyházkerület indítványát tette magáévá. Ennek alapján kirn ondá, hogy «az evangélikus egyház a maga autonómiáját,