Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

Ez azonban csak olyan theoria volt, mely mindenkinek tetszhetik; de alkalmazásánál a római katholikus klérus először is azt mérlegelte, vajon ezen szép elvek alkalmazása nem fog-e beleütközni az ő anyagi érdekeik és előjogaik sziklájába! ? És ezen mérlegelés azt a meggyőződést keltette fel az összes főpapokban, hogy szép a szabadság és egyenlőség a papíron, de az életben nem kérnek belőle másnak, csak önmagoknak. Ezt aztán úgy fejtegette tovább Fogarassy is, mint Scitovszky, hogy ők hódolnak az elvnek, de nem az abból következő tényeknek. Az a «tökéletes vallásegyenlőség és viszonosság, mely a 2. §-ban mondatik ki, nagyon tág fogalomnak tűnik föl előttük. Különösen a «viszonossag» szócska veszedelmes, mert félreértésekre és súrlódásokra ad alkalmat». Ezt tehát nem fogadják el. Ennek az elvnek elfogadása, úgymond, olyan vágyakat költhetne föl a protestánsokban, melyeknek következtében a katholikusok olyan követelésekre indíttatnának, melyek az eddigi felsőbbségi s kormányzási jogokba vágnak! A legfelsőbb kegyúri jogra vonatkozólag Fogarassy azt állítja, hogy «ha evangélikus atyánkfiaitól a viszonosságot át akarjuk hozni a katholikus egyhazakba», akkor az ő nézete szerint «jogokat kell visszakövetelnünk a fejedelmektől, hogy egyházi főnökeinket az egyházi törvények szabályaihoz képest, káptalanaink által választhassuk, alapítványainkat magunk kezelhessük, minden iskoláinkat magunk kormányozhassuk, úgy miként ezt hazánkban a protestánsok teszik. Azt tartom — mondja tovább Fogarassy •— hogy Őfelsége eddig törvényes kormányhatóságai által gyakorolt, védnöki jogairól nem másként fog rendelkezni és rendelkezhetni, hanem úgy, hogy a katholikus egyházra visszaessenek, a honnan az apostoli királyra voltak átruházva». Ezért módosítványt adott be arra nézve, hogy a viszonosság vallásfelekezeteknek csak «a hit elveit és egyházi szerkezetök épségben tartása mellett» adassék meg.