Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

részéhez folyamodva, az egyenlőségnek azon módját választani, hogy az állam fedezze a vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségleteit. Eossz expediens; de mi azt választottuk, kénytelenségből. Csak így, csak ily vigyázattal s ily nehezen szívelt áldozatokkal törülhettük ki közjogunk táblájáról az «uralkodo vallas» szörnyetegét s írhattuk be helyébe az egyenlőség és viszonosság elvét». E szavakból világos, hogy Kossuth és társai az egyenlőség és viszonosság elveit egészen másképen fogták föl, mint most a katholikus főpapság és a vele karöltve járó politikai néppárt vezérei. «Az uralkodó egyház szörnyetegét)) akarják azok letörülni közjogunk táblájáról: míg ezek épen ennek a szörnyetegnek uralmát és kiváltságait akarták föntartani. Ez a punctum soliens, mely körül forognak az összes egyházpolitikai kérdések, melyek 1848-ban és az ország alkotmányának visszaállítása után a magyar törvényhozást és az egész hazai közvéleményt foglalkoztatják. Hogy Deák Ferencz és minisztertársai is úgy fogták föl a helyzetet, mint Kossuth Lajos, azt Deáknak későbben közlendő egyik beszédjéből fogjuk látni. Az 1848-iki törvényhozás arra törekedett, hogy a hazai felekezetek egymással békességben élhessenek, hogy egymásnak haladását és érvényesülését ne gátolják. Az államot pedig meg akarták szabadítani azon szemrehányástól, hogy az egyik felekezetet gazdagon dotálja, míg a többiek iránt mostohán viseli magát. Azért törülte el az «államvallás» intézményét, hogy az egyenlőség kimondása által milliók szívéből gyökeresen kiirtsa az egymás elleni agyarkodásnak, a nehéztelesnek és az irigykedésnek csiráit is. Szabad egyház szabad államban-féle elvet csak úgy lehetett megvalósítani, ha az állam nem avatkozik az egyházak belügyeibe, se autonom közigazgatásába, se dogmáiba, legfeljebb a felügyeletét gyakorolja egyenlő elvek szerint valamennyi felett. De ezt is csak azon szempont-