Zsilinszky Mihály: Dr. Székács József evang. püspök 1809–1876. Budapest 1909. (Egyházunk nagyjai IX.)

még halála után is él és működik. Azok közé tartozik, akik nem halnak meg soha; mert a költővel szólva: A derék nem fél az idők, mohától; A koporsóból kitör és eget kér; S tetteit a jók, nemesek s jövendő Századok áldják. Egy egész század nagy eseményeinek képe és emléke tolul lelki szemeim elé, mikor Székács József áldásdús életére gondolok. És midőn őt is odaképzelem a XIX-dik század eszméinek harczosai, támogatói és terjesztői közé jól esik tudnom, hogy ő nagy tehetségeivel, valláserkölcsi munkáinak gyümölcseivel, hazafias önzetlen tevékenységével — első sorban a mienk volt. A budapesti evangéliumi magyar egyháznak időre is első magyar papja, a kire mindig hálás elismeréssel és felemelő büszkeséggel gondolunk. E sorok íróját a legbensőbb tisztelet és hála érzelmei indítják arra, hogy róla holta napjáig kegyeletes örömmel emlékezzék, mert azon kevesek közé tartozik, akik mesterüknek, tanítójuknak nevezhették őt. Mint tanítványa részesültem szive jóságának áldásaiban és így módomban volt lelkének nagyságát és jellemének nemességét közvetlen közelből fölismerhetni. Ugyanis Székács József volt az, a ki a mult század ötvenes éveiben Török Pál budapesti ref. lelkész barátjával együtt, létrehozta a pesti egyesült protestáns theológiai intézetet, melynek az volt a feladata, hogy a két testvér evangéliumi felekezet papjai együtt neveltessenek, és mint igazi testvérek, tiszteletben tartván egymásnak saját eltérő dogmáit, az egyházi élet terén egymást szeretve ós kölcsönösen megbecsülve, terjesszék a Krisztus evangéliumát.