Zsilinszky Mihály: Dr. Székács József evang. püspök 1809–1876. Budapest 1909. (Egyházunk nagyjai IX.)

politikai izgatások eszközévé, de a vallás és erkölcs igéi mellett kivált az elnyomás szomorú idején, mindig tudta erősíteni a haza újjászületésében vetett hitet, s táplálni a nemzeti érzületet. A niklai temetőben Berzsenyi emlékénél mondott beszéde oly óriási szenzácziót okozott, hogy a vidék értelmisége hódolatára sietett ós egy római hath. püspök nyilvánosan az ország papjának nevezé. Mikor a tud. Akadémia 1859-ben Kazinczy emlékünnepét ülte, Székács a pályázatnál dicséretet nyert költemény elszavalásával oly lelkesedésre ragadta a hallgatóságot, hogy nem maradt ember, a ki meghatottságában föl nem zokogott volna! És midőn a nemzeti ébredés korában, az országszerte megtartott Széchényi gyász isteni tiszteletek alkalmából a lapok meghozták a hírt, hogy Székács mely vasárnapon fogja tartani az emlékbeszédet, az igaz szótól remegő politikai hatalom annyira megrémült az ő lángnyelvétől, hogy a kitűzött napon Budára vitette a templom kulcsát és a szónokot elfogatás büntetésének terhe alatt eltiltotta a beszéd megtartásától. íme! ilyen volt Székács József mint szónok; szeretve és tisztelve a jóktól és igazaktól, s félve és rettegve a gonoszoktól és a zsarnokoktól. Az elismerés megható jeleneteinek fölsorolásától azt hiszem, bátran feloldhatom magamat. Nem fogja rossz néven vehetni senki, ha az országyűlésen a társadalom különböző téréin, a társulati, városi és árvaházi gyűléseken kifejtett tevékenységét rövidség okáért mellőzve, most már befejezem az oly sok téren tartós nyomokat hagyott életnek rajzát. Olyan volt ő, mint a jótékony folyó vize, mely arany szemeket hoz elő a