Zsilinszky Mihály: Áchim Ádám élete. 1830. szept. 1. – 1899. okt. 23. Budapest 1901. (Jótevőink arczképcsarnoka)

Mikor a család tagjai kivonultak a szobából, a beteg nagyot sóhajtott és töredezett hangon ezeket monda: — Meg tud-e nekem bocsátani, nagy tiszteletű uram? — Ha a jó Isten, a ki ellen naponkint annyiszor vétünk, meg tud nekünk bocsátani; hogyne tudnék megbocsátani én felebarátomnak, a ki bizonyára kevesebbet vétett ellenem? — válaszolt neki Áchim. <-* Igen ám — folytatja tovább a beteg — de én nagyot, igen nagyot vétettem nagytiszteletfíséged ellen. Oktalanul és ismeretlenül sok gonoszságot követtem el; rágalmaztam, sértegettem mások kedvéért. Az urak engem a papválasztás után fölbéreltek volt, hogy valamely este, mikor nagytiszteletűséged a templom mellett hazafelé megy, üssem le. De... de ... — mondja szakadozottan tovább — de engemet nem vitt rá a lelkem, hogy ezt a bűnt elkövessem. Nem tudnék nyugodtan meghalni, ha meg nem nevezném azokat, a kik engem ezen gonosztettre fölbéreltek. Áchim, meghallván a felbujtó ellenségek nevét, úgy tett, mintha e titok fölfedezése nem is őt illette volna. Legkisebb felindulás nélkül, nyugodtan és áhítatosan felszolgálta a betegnek az Úr szent vacsoráját, melynek végeztével az ágynál helyet foglalva, még tovább beszélgetett betegével. A lelkiismeret furdalásaitól megszabadult ember szent áhítattal hallgatta lelkészének vigasztaló és bátorító szavait Áchim pedig, ilymódon megismervén ellenségeit, bizonyította be páratlan nagylelkűségét, hogy az illetőkkel sem szóval, sem tettel nem éreztette neheztelését. Sőt ellenkezőleg, mint Krisztusnak igaz és hű követője, a kedélyek lecsillapodása után, az anyagilag is tönkre