Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IV. A vallásjavítás a mohácsi vész után

Ily egyenlőtlen küzdelemben a reformáció hirdetőinek a legönfeláldozóbb buzgóság mellett is, világi támogatás nélkül, munkájuk még nehezebb lett volna; vagy mint Melanchton írja, Nádasdi Tamásnak: »A nagyok kegyes pártfogására a vallásjavítóknak most szükségük van.« Miként Németországban, vagy Angliában, a szellemi fegyvereken kívül szükség volt a szász-hesszeni fejedelmek, a VI. Eduárd ós Erzsébet világi támogatására, úgy nálunk is az igehirdetők mellé állított a G-ondviselés világi fegyverekkel is felövedzett, világ szerint is tekintélyes, hatalmas férfiakat, nőket, kormányzó-testületeket, tanácsosokat, akik és a melyek az új időkNÁDASDY TAMÁS NEJÉHEZ INTÉZETT LEVELÉNEK TÖREDÉKE. (Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.) nek a reformációban rejlő új szelleme által megragadtatva, de e mellett néha más világias érdek által is indíttatva, védő szárnyaik alá vették az evangeliomot és annak szenvedésekben gazdag hirdetőit. Ez egykori tekintélyes pártfogók unokái közül — nem számítván az egykori városi tanácsosok utódait — alig találunk ugyan ma már egyet-kettőt a hazai protestáns egyház oszlopemberei között. Sőt az unokák némelyike már a XVII. és XVIII. századokban, gyűlölettel eltelve igyekezett őse sírkövéről azokat a koszorúkat letépni, melyeket oda a reformáció géniusza helyezett. De azért a hazai protestáns egyház kegyelettel őrzi emlékét azoknak a férfiaknak, akiket a Gondviselés a mohácsi vész után az evangeliom akkor még gyenge hajtásának támaszaiként rendelt.