Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XX. Uralkodó és bevett vallás. Az új élet kezdete

temes felügyelő mellett külön iskolai felügyelő is választatott, és a fanügy összhangzatos vezetésére egy központi állandó iskolaügyi bizottmány őrködött. Az 1809-ben elfogadott Sckedius-Lovick-féle tanterv 1836-ban revisió alá vétetett s 1837/9. években letárgyaltatván, 1840-ben életbe léptettetett a megújított alakban. Azonban az új tanterv nem elégítvén ki a közvéleményt, Zay Károly, egyetemes felügyelő, az egybáz kiváló tanügyi féríiait 1842-ben zayugróci kastélyába megbíván, ezek által itt szerkesztetett meg az iigynevezett »zay-ugróci tanterv«, mely aztán az 1842 július 15-re •összehívott egyetemes gyűlés által elfogadtatván, mindazon iskolákra kötelezővé tétetett, melyek az egyetemes egyház segélyezésében részesültek. A fokozatos életbeléptetésre hét évi idő rendeltetett. A tanterv, mely tulajdonképpen az egész tanrendszert felölelte, még fegyelmi szabályokkal volt ellátandó, mi az 1846-iki egyetemes gyűlés meghagyásából 1847-re el is készült, de előbb a kerületekhez tétetvén le véleményezés végett, életbeléptetését a bekövetkező nagy események meggátolták. — A református egyház egyetemes konventje nem foglalkozott így a tanüggyel, egyetemes tanügyi bizottsága sem volt még ebben az időben, hanem az egyes kerületek rendezték, mint eddig is, saját területükön tovább a tanügyet. A korszellemnek megfelelő átalakításokat mindegyik kerület megtette a maga főiskolájánál, melyektől aztán terjedt tovább a kisebb iskolákra is. A tiszáninneni kerület 1837-ben, a tiszántúli 1841-ben, az erdélyi ref. egyház pedig 1835, 1842 és 1847-ben dolgozták át tanterveiket. Mindenikben a nemzeti nevelés volt a főcél, amit meg is valósítottak. A magyar nyelvnek az oktatás tárgyai közé való felvétele a protestáns iskolákban jóval előbb megtörtént, mint a róm. kath. tanintézetekben. A tiszáninnen 1818-tól, a tiszántúl és Erdélyben 1833 óta a magyar nyelv egyenesen az oktatás nyelvóvó is tétetett. Mióta Bacsányi, Csokonai, Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi, Szemere Pál, Döbrentei, Vörösmarty, Bajza stb. nyelvújító s irodalmi munkássága nyelvünket a tudományos használatra is alkalmassá tette, csak kevesen akadtak már, kik az oktatásügy szinvonalat féltve, a latin tannyelv mellett buzgólkodtak. Az 1840. óv tájban minden téren tapasztalható szabadabb mozgás és élénk szellemi élet a protestáns egyház kebelében két igen fontos és egymással kapcsolatban álló mozgalomnak adott -életet, illetőleg táplálékot. Az egyik a nemzetiségi kérdés, mely különösen az ág. hitv. ev. egyháznak szerzett igen sok kellemetlenséget, mivel politikai törekvéseit az egyházi autonómia köpenyével takargatta. A másik pedig a két testvér evangélikus egy-