Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XX. Uralkodó és bevett vallás. Az új élet kezdete

Azonban mikor a reunió már hivatalosan mintegy a letárgyalása felé közeledett, csak akkor veszi kezdetét egy nagyobb szabású irodalmi vita, mely a kérdést felszinen kivánja tartani, egyfelől azért, hogy a protestánsokat óvja, más oldalról pedig, hogy őket csalogassa. Azoknak a kisérleteknek ellensúlyozása végett, amelyekkel a. protestánsokat a római egyházba való visszatérésre édesgették, Báthory Gábor, a dunamelléki ker. püspöke, 1822 január havában két egyházi beszédet tartott a pesti református templomban s aztán Szilassy József udvari tanácsos, septemvir ós fŐgondnok költségén azokat ki is nyomatta. A munka czime, mely tartalmát is eléggé megvilágítja, a következő: »Az evangéliomi keresztyén tolerantzia. Két pródikatziókban elől adva, melyek közül az elsőben az mutattatik meg, hogy a keresztyéneknek vallás dolgában egy értelemre való jutások lehetetlen. A másodikban, hogy a vallások közt levő különbségek ellent nem állván, a hazafijak nyugodalmasan, tsendesen és boldogul élhetnek együtt.« A két prédikáció tulajdonképpen állásfoglalás a reunió ellen, de egyúttal a róm. kath. egyház erőszakos térítéseinek elítélése is. A tolerantia-prédikációk igen nagy érdeklődést támasztottak. Bövid pár hónap alatt már negyedik kiadásuk is nehezen volt kapható. A protestánsok ós a szabadelvű róm. katholikusok osztatlan tetszéssel olvasták s taglalták azok eszméit, ellenben a hivatalos róm. egyház hívei s a kormányszékek haragra gyúltak fel ellenök. Nem lehet tudni, hogy a magyar klérus tagjai vártak-e komoly eredményeket a Hille—Bácz-féle munkától, br. Szepessy Ignác felhívásától s Hohenegger piszkolódó művétől: de az tény, hogy a Báthory prédikációi nagyon érzékenyen érintették őket. Érzelmeik méltó visszhangját a helytartótanács amaz intézkedése képezte, rnelylyel a névtelenül megjelent könyv szerzőjének kitudása és megbüntetésére az eljárást megindította. Báthory Gábor, ki egyúttal a dunamelléki kerület egyházi cenzora is volt, megrovásban részesült, mivel saját művét »imprimatur«-ral látta el, holott ez olyan dolgokat tárgyal, melyek a szorosabb értelemben vett szimbolikus könyv és ájtatossági irodalom körét túllépik. »Meg nem fontolt és önkényes* eljárása a felség nevében rosszaltatott s jövőre óvatosságra intetett. A helytartótanácsi intézményt gróf Báday Pál kerületi főgondnok utján közölték a püspökkel.

1 A hatalom-szó mellett sokkal szebben hangzott a nagyműveltségű pannonhalmi szerzetes, Guzmics Izidornak szelid és meggyőzés * Sárospataki füzetek. 1861. 616 s köv. lap.