Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XX. Uralkodó és bevett vallás. Az új élet kezdete

clenciáknak és ecclesiasticusoknak kire s akarata, annyival inkább kivánságok és megegyezések nélkül«. Nem sokat tévedt a papi párt, mikor a zsinatról azt tartotta, »bogy ennek főcélja és fundamentuma az volt, hogy a papok elnyomattassanak és azoknak kezeikből az ekklézsiai régimen kivetessek«.

1 Az a homály, mely a zsinati előkészületeket takarta, az a sietés, mellyel a világiak a zsinat megtartásán buzgólkodtak, mindenfelé növelte a papság gyanakodását és elégedetlenségét. A lelkészi elem mind a két egyházban igen nehéz szívvel vette, hogy a világi urak az ő megkérdezésük nélkül ós anélkül kérelmezték a zsinatot, hogy ez ügy az egyes egyházkerületekben külön megbeszéltetett s kellőleg előkészíttetett volna. Igaz ugyan, hogy a februári pozsonyi tanácskozmány azonnal megküldötte mind a nyolc egyházkerületnek a felséghez küldött folyamodvány másolatát és tudatta velők azt is, hogy a zsinattartást azért nem látták jónak halasztani, mivel kívánatosnak tartják, hogy az egyház minél előbb részesüljön az új törvény áldásaiban és mivel a királyi felségnek tervbevett olaszországi útja miatt könnyen eleshettek volna a jó alkalomtól. Ezenfelül az evang. egyház egyes kerületei és egyházmegyéi utólag megkérdeztettek a zsinati tárgyak felől is, ami azonban a reformátusoknál nem törtónt meg. így a papság nagyon is érezte, hogy a sietség főoka a világiaknak ő ellenök irányuló célzata. Az egész országban tapasztalható a papok és világiak közötti ellentét. A papság tiltakozik mindenütt a világi befolyás erőszakolása miatt s a világiak igen sok helyen oly méltatlanul bánnak a papokkal, mintha azok nem az egyház, hanem az ő szolgáik lennének. Azonban az erŐ s hatalom a világiaknál levén, a papság vagy meghunyászkodott, vagy pedig félrevonult a küzdelemből. Kivételt a hatalmas tiszántúli kerület papsága képezett, mely a vallásügyi törvénynél megkezdette s azután még több, mint 30 évig folytatta a harcot a világiak ellen, mig végre a paritásba beletörődött. Mialatt a zsinatra való előkészületek folytak, a tiszántúli kerületben kiváló alkalom nyílott a papságnak, hogy erejét a világi urakéval összemérje. Ugyanis 1791. márc. 2-án Szathmári Paksi István tiszántúli püspök meghalt s helye betöltésre várt. A papság azonnal állást foglalt és elhatározta, hogy a világiak kizárásával fog püspököt választani és pedig olyan személyt, ki a papságnak a régi kánonokban gyökerező jogait meg is tudja, meg is fogja védelmezni. Az esperesek egyházmegyéikben csupán a papoktól szedtek szava1 Keresztesi József naplója. Pest, 1868. 357. lap.