Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XVII. Egyházi élet

A kyriarchia legelriasztóbb példáját azonban Beleznay Miklós generális szolgáltatta, 1772 óta a dunamelléki református kerület kurátora. A királynő nevét felhasználva konzisztóriumi elnökké választatta magát s e címen egyetemes főgondnoki tekintélyre és hatalomra törekedett. Bessenyeit külön hivatalos megbízás nélkül egyetemes titkárul szerződtette s 2000 frtnyi javadalmát kivetette a négy kerületre. A katonás természetű, parancsoláshoz szokott s ellenmondást nem tűrő nagyúrral, Mária Terézia kedvelt emberével senki sem mert ellenkezni s akarata a legtöbbször teljesült. A számadást, felelősséget, ami a protestáns egyházi közhivatallal együtt jár, nem szívelhette, s mikor a tiszáninneni kerület késlekedett a megígért járulék beszolgáltatásával, haragjában azt írta, hogy az egész összeget levonja a sárospataki iskolára szánt alapítványból. Szathmáry Király György nyugodt, méltóságos hangon leckéztette meg a hatalmaskodó nagyurat. »En az ilyen méltatlanságoknak szenvedését édes Méltóságos Uram, régen tanulom, s ha egyebet nem tudok is, ezt bizony megtanultam, mert gyakorlásához elég módom volt s vagyon most is mindennap. Ha azért Nagyságod ellenem vett méltatlan gerjedésóből a pataki kollégiumra rezolvált kegyességét másra méltóztatik is fordítani, az az én személyemet nem illeti, mert azt Nagyságod sem nem én érettem, sem nem énnekem, hanem a szegény kollégiumnak adta, az pedig ezen matériában, tudom bizonyosan, teljességgel artatlan.«

1 Gyürky István megint más fajta ember volt. A hódmezővásárhelyiek templomukért való közbenjárás fejében kértére »32 harmadfűre menő üszőket« adtak neki, azonban »a tekintetes úr nem éppen elégedett meg annyi számú marhákkal« s azért az egyház okleveleit magánál tartotta. A vásárhelyiek kívánsága természetesen nem teljesült s más pártfogóhoz kellett folyamodniok.

2 A papság körében a világi uraknak nagyon kapari hírök volt s jórészt ezért tartottak tőlök. A superintendenst az evangélikusoknál a gyülekezetek választották, a reformátusoknál eleintén az egyházi személyek, papok ós professzorok, később a világiak is szavaztak. A seniorátus is a század végóig inkább csak papok gyűlése volt; a községi életben azt látni, hogy a politikai és egyházi község még nem vált el egymástól. A papok, templom, iskola dolgát a faluházán intézik; ez magyarázza meg azt a jelenséget, hogy a többnyire egyúttal jegyzősködő rektor befolyásban, hatalomban a pap fölé emelkedik s valósággal sorsa urává válik. 1 Zoványi i. m. 34. 1. 2 Szeremley S. i. m. 12—13. 1.