Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XVI. Az elnyomás

rendeletet még szigorította, mert a hithagyást az ő királyi vallása, fensége elleni merényletnek nézte. Aki az egyházat elhagyta, annyi volt szemében, mintha az ő trónja melló'l tántorodott volna el. O nem tudott fölemelkedni Nagy Frigyes mellé, aki alattvalóinak nem vallását, hanem értékét, tisztességót nézte. Az 1749 január 17-én kiadott rendelet a jobbmódúak büntetését börtönben, a szegényekét több évi kényszermunkában állapítja meg. Erdélyben 1727 óta jelentkezik az a törekvés, mely a katholikus egyháztól elpártoltakat bírság alá akarja vetni. Eleinte szerényen csak azokat kezdik ki, akik protestánsnak születtek s így kettős hitcserével terhelik leiköket. 1747-ben panaszkodik Klobusiczky erdélyi püspök, hogy a római katholikusok büntetlenül szakadhatnak el a hittől s játszhatják ki Istennek adott hitüket. Mária Terézia a kormányszéket utasította, hogy dolgozzék ki javaslatot a botrányos hithagy ók megbüntetéséről. Négy esztendő múltával, 1751-ben megjelent az apostasia rendelet, Mária Terézia erdélyi uralmának jellemző emléke. Bevezetésében azt magyarázgatja, hogy a szabad vallásgyakorlat nem jelenti az Isten törvényével ellenkező s az állam rendjét -zavaró hitváltoztatást, illetőleg a katholikus egyháztól való elpártolást. A kormányszók javaslata alapján tehát, mely az apostatákra a Tripartitum II. 30.-ban a hitszegőkre megállapított büntetést, t. i. a becstelenséget és a javak elkobzását akarja alkalmazni, elrendeli, hogy a visszaeső apostatákat s általában a felnőtteket a hitszegés büntetésével sújtsák, a kiskorúakat pedig vesszőzzék meg. Azonban még e rendelet kiadása előtt 1747-ben kezdték Erdélyben vesszőzóssel büntetni a hithagyókat; a református konzisztórium több ily sérelmet terjeszt föl panaszképpen. 1768-ban még egy rendelet jött •a hithagyás ügyében. A hatóságokat ós törvényszékeket utasították, hogy ha hithagyási pör van, azt soron kívül azonnal, a legsürgősebb bűnügyi ós polgári keresetek előtt tárgyalják le s kijelenti, hogy fölebbezósnek csak ritka kivételes esetben lehet helye. Ez a rendelet annyi engedményt tett politikai okosságból, hogy azokat az apostatákat, akik a reájuk mért büntetést elszenvedték, nem kötelezte a katholikus egyházba való visszatérésre. Természetesen az államnak intézkedéseit kiegészítette, mintegy ellenőrizte a papság és katholikus társadalom. Ez utóbbiak vállalták magukra azt a feladatot, hogy a római katholikusnak született, de magát akatholikusnak valló bűnöst, akinek hithagyása titkon esett meg, kinyomozza s az illetékes hatóság kezére juttassa. Az apostasia általános ós alkut nem ismerő üldözését bizonyítja az is, hogy a csábítót, sőt a hithagyás előmozdítóját is ugyanolyan büntetés éri, mint magát a hithagyót. Mindegyik bűnös az anya-