Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XV. Az állam és a protestantizmus
a valóságban egyre nagyobb tért hódított, s Mária Terézia uralmának kezdetén a többi bevett vallások zsellérségre jutottak mellette. Mária Terézia nevéhez fűződik Erdély történelmében a r. kath. egyház uralmának végleges megszilárdítása. Trónraléptekor ő is kiadta a szokásos kir. biztosító levelet (megfelelt a magyar király koronázási hitlevelének), amelyben az ország törvényeinek megtartását igórte, de kimaradt belőle a négy bevett vallás megemlítése. Lassanként, észrevétlenül akarták kilopni Erdély közjogából a protestáns egyházak fennállásának törvényes biztosítékait, hogy az anyaországban I. József koronázása óta a kir. hitlevélből következetesen kihagyták a bécsi és linci békekötést becikkelyező törvénycikkeket. Az erdélyi rendek engedélyt kaptak arra, hogy hódolatukat trónja zsámolyánál bemutassák és kívánságaikat, panaszukat előadhassák. A küldöttséget ősi szokás szerint a három nemzet és négy vallás képviselőiből válogatták össze s iratukban minden politikai s vallási sérelmöket felsorolták. Az erdélyi küldöttség útja azonban sikertelen volt. Az »anyai indulatu« királynő az unitárius Deésfalvi Simon Istvánt nem akarta elfogadni s a bizottságnak csonkán kellett a Felség színe elé járulni. Azonban a református és evangélikus küldötteket sem fogadta el a státus megbízottjai gyanánt, hanem csak mint magánembereket. Gróf Teleky Mihálynak és Binder Péternek a toszkánai uralkodó herceg közbenjárására végre sikerült szine elé jutni, a folyamodványt be is adták, kegyelmes ígéretet is kaptak, azonban egyebet el nem értek. Az udvar politikája a régi maradt; Erdély protestánsaival úgy bánt, mint a magyarországiakkal. 1743-ben az országgyűlés — a Felség neheztelésétől való félelmében — újjáalkotta a vallások szabadgyakorlatáról szóló törvényt s a kath. egyházra sérelmes szakaszokat mellőzte. Voltaképpen nem a jogegyenlőségét mondta ki, hanem a r. kath. egyház kiváltságait, a tényleges állapotot cikkelyezte be. Ezután egyre-másra érkeztek a protestánok jogait csonkító rendeletek, amiket az engedelmes kormányszék minden szó nélkül végrehajtott, épúgy, mint az anyaországban. 1750-ben megtiltották a reformátusoknak a »status« név használatát, mert ez beleütközik az állam rendjébe és tekintélyébe. A r. kath. egyház azonban a Felség engedelmével továbbra is »statust« alkotott. Ez intézkedéssel befejeződött az a közjogi forradalom, amelyet Erdély bevett vallásainak egymáshoz való viszonyát gyökeresen átalakította s amelyet III. Károly kormánya kezdett. Erdély minden tekintetben mása lett már az anyaországnak; katholikus országgá lett, amelyben a pápa egyháza élvezte a kiváltságos állás minden előnyét s a többi egyházaknak még a nyugalmas élet jótéteménye sem maradt meg. A hiteles helyek az államról ismét a
