Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XV. Az állam és a protestantizmus

egyszerűen eltörli s az egyes embert a maga sérelmével és igazságával kiszolgáltatja az elnyomók aránytalanul nagy hatalmának. A másik fontos pont a vallásügynek a királyi felségjogok közé való utalása. A kath. párt örömest hozzájárult az elintézésnek ezen módjához, mert hiszen lényegében a törvény az egyik s pedig hatalmasabb pártfél fejét tette meg birónak; joggal várhatta tőle, hogy nem dönt saját anyja, a róm. kath. egyház ellen. A protestánsok kénytelen-kelletlen szintén belenyugodtak, mert a király jóindulatától, igazságszeretetótől, kormányzói bölcseségótől, valamint a külföldi protestáns uralkodók befolyásától inkább várhattak egy kis kíméletet, mint a rendektől, akiknek lelkében izzott a vallási gyűlölet. Áz 1722-iki országgyűlésen némileg enyhült az udvar ós országgyűlés hangulata. A trónöröklés fontos államjogi kérdése hátraszorított minden más ügyet, sőt a király, hogy a leányág igényének elismerése minél simábban s egyértelműleg történjék, a protestánsoknak egy két rendeletben igazat adott. Az 1728-iki országgyűlés azonban ismét a régi nyomra tért vissza. A katholikus párt, hogy a protestánsok kezéből a vármegyékben ós városokban a hatalmat kicsavarja, az ellenállást lehetetlenné tegye, a protestánsoktól pusztán felekezetök címén meg akarta tagadni a polgári jogokat, így a tisztviselós jogát is. Mivel új törvény alkotása akadályokba ütközött volna, legjobbnak látták, ha felújítják a Hármaskönyv ősrégi esküformuláját, amelyben a boldogságos szűz és Istennek minden szentjei is előfordulnak. Világos, hogy az országgyűlési többség a protestánsokat nehéz lelkiismereti kérdés igája alá vetette e határozatával. Vagy megtagadják a hitvallásukkal ellenkező eskü letételét s ez esetben a törvónyszabta büntetésen kívül elvesztik hivatalukat s a vele járó hatalmat átengedik ellenségeiknek, vagy pedig vallásos meggyőződésüket alárendelik a hivatalviselésnek s ez esetben mintegy meghódolnak a róm. kath. egyház és papság uralma előtt, ellenségeiket szinte felbátorítják újabb ós újabb támadásokra, megalázásukra. A kérdés akkor merült föl, amidőn az országgyűlés vége felé a porták kiigazítása végett alakított bizottságba az evangélikus Sembery Sámuelt ós a református Katona Pált is beválasztották. Az eskü letételét mind a ketten megtagadták azzal a megokolással, hogy hitvallásukba ütközik. A rendek másokat választottak s kimondották, hogy így bánnak mindenkivel, aki a törvényes eskütételtől vonakodik. A protestánsok az ügyet, mivel vallási érdek fűződik hozzá, a megelőző országgyűlések határozatai szerint a király elé akarják terjeszteni, hogy a reá ruházott jognál fogva oldja meg a kérdést. Nem a lelkiismeret ős emberi jogára hivatkoznak, azt ez az elfogult, gyülöletlihegő tábor nem értené